Erasmus bibliájától Horthy harmadik elemis kézírásáig

A tárlaton láthatók a korszak vallásos tárgyú faliképei is (Fotó: Varga Imre)

A múzeum legnagyobb, reprezentatív kiállítási terében rendezték be az ötszáz éves reformációt bemutató, Ige-idők című tárlatot. A kurátoroknak nem lehetett egyszerű látványos dolgokkal megtölteni ezt a hatalmas teret, hiszen köztudott, hogy Kálvin úgy értelmezte a második parancsolatot – Isten nevét hiába ne vedd! –, hogy a képi ábrázolással egyfajta bálványimádás valósul meg. (Kálvin emellett a hit hiányának is tartotta a képek szakrális terekben való jelenlétét.) A Nemzeti Múzeumban azonban ennek ellenére is egy páratlan gazdagságú kiállításba csöppenhetünk, ahol nagyon alapos felvezetés után végigjárhatjuk mi is azt az utat, amit a reformáció megtett Európában és hazánkban félezer év alatt.

A korszak vallásos tárgyú faliképeit is tartalmazó első terem az előzményeké, a nagy pestis utáni Európáé, ahol mindjárt fel is merül a kérdés, hogy a misét hallgató ember vajon mennyire tudott azonosulni a latin szövegekkel. A tárlókban más ritkaságok mellett egy 1516-ban Baselban nyomtatott, Erasmus által görögre és latinra fordított Bibliát is láthatunk, amellyel a humanizmus mellett a könyvnyomtatás terjedését és fontosságát is illusztrálták. A második terem bejárata elé, a Szent Péter-bazilika Michelangelo-féle tervei mellé egy szép kivitelű német nyelvű búcsúcédulát is kiraktak. Ilyen felvezetés után juthatunk el a tárlat központi terébe, amely Luthernak és Kálvinnak lett szentelve.

Róluk meglehetősen jó összefoglalókat kapunk, megtudhatjuk többek között, hogy az életvidám Luther egy fiatalkori halálközeli élménye miatt lett szerzetes, és azt is, hogy a visszahúzódó Kálvin úgy volt Genf ura, hogy semmilyen formális tisztséget sem töltött be a városban. Eme két jeles férfiút ábrázoló, talán éppen katolikusok által készített portrék mellett itt van a tárlóban a Nemzeti Múzeum nyolcvan centiméter vastag vizsolyi bibliája is. A 2412 oldal a kötéssel együtt hat kilogrammot nyom, és azt is megtudhatjuk, hogy Károlyi Gáspárék 1589-90-ben hét-nyolcszáz példányt is nyomtathattak belőle, amelyekből ma mindössze ötvenkét darabot ismernek a világon.

Egy másik vitrinben a wittenbergi magyar „coetus”, diákközösség tizenhatodik századi zászlaját láthatjuk, közepén a ma is használatos címerábrázolással. Itt sorakoznak a legszebb úrvacsora kannák, keresztelő és „verejtékes” poharak, valamint úrasztali serlegek is, és jelképesen megidézik a református liturgikus teret egy hangvetővel, az evangélikust pedig egy szószékoltárral. A tájékoztató feliratokból az is kiderül, hogy a mohácsi csata sokkolta a szentekben és a katolikus egyházban bízó magyarokat, és kérdéseikre magyarázatot csak a megújulás képviselőitől kaptak. A szövegekben többször is megemlítik, hogy a korszak egyházi vezetői az államigazgatásban vitt szerepük miatt nem tudtak a hitélet kérdéseivel foglalkozni, de arra nem volt semmilyen utalás, hogy az új hit terjedését nagyban elősegítette, hogy az áttérő hatalmasok azonnal lecsaptak a védtelenül maradt egyházi javakra.

A harmadik terem a politikáé és a kultúráé, itt sorakoznak az erdélyi fejedelmek, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György portréi, de ki van állítva Huszár Gál reformátor lelkipásztor és nyomdász énekeskönyve is, amely a világon egyetlen példányban létezik. Végül a küzdelmes tizenhetedik és tizennyolcadik század, a hétköznapok és ünnepek bemutatása után utunk végén eljutunk a közelmúltig: a termek mellett párhuzamosan futó folyosón egyfajta „akikre büszkék vagyunk” felsorolással zárul a tárlat. Itt van Benczúr Gyulának gróf Tisza Istvánról festett nagyszerű portréja, de itt szerepel Horthy Miklós harmadik elemis kézírása is 1877. június elsejei keltezéssel. Még a szlovák nyelvalkotó, Ludovit Štúr is a falra került, igaz róla azt is megjegyzik, hogy a szabadságharc idején fegyverrel harcolt az osztrákok mellett.