Kultúra

Eltávozott Andai Györgyi színművész

Meghalt Andai Györgyi Jászai Mari- és Aase-díjas színművész – közölte tegnap Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója a távirati irodával. Az ismert és népszerű színésznő hatvannyolc éves korában, hosszú betegség után szerdán hunyt el.

Andai Györgyi 20160318
Andai Györgyi (Forrás: Jegy.hu)

Andai Györgyi 1947. május 10-én született Budapesten. Gyermekként filmezett először 1960-ban, majd 1963 és 1966 között amatőrként lépett fel az Egyetemi Színpadon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1972-ben végzett, Simon Zsuzsa osztályában, ahol Bánsági Ildikó, Martin Márta, Áron László osztálytársa volt. Egy évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, 1973-ban a Vígszínház szerződtette. Később a Népszínház, majd a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. A Jászai Mari-díjat 1999-ben kapta meg, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki; 2012-ben pedig a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat ítélték neki.

Andai Györgyi a Játékszínben otthonra lelt, vasárnap is játszott volna a Nyolc nő című darabban – közölte a teátrum. A színésznő a közelmúltban a budapesti Katona József Színházban is játszott a Petra von Kant című darabban, valamint a Spinozában is megformált egy-egy érdekes szerepet.

Andai Györgyit a Játékszín saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. w
<br /