Kultúra
Elindult a XI. Nemzetközi Lehár-énekverseny
Az első fordulóra március 20-ig lehet jelentkezni
A selejtezők többek között Prágában, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlanak majd – derül ki a szervezők közleményéből. A háromfordulós megmérettetésre az érdeklődők primadonna, bonviván és szubrett-buffó kategóriában jelentkezhetnek. A fődíj 3000 euró (964 ezer forint). A zsűri tagjai Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Kszénia Zsarko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője lesznek, elnöke pedig Kiss B. Atilla operaénekes, a Budapesti Operettszínház február 1-jétől regnáló főigazgatója. Az énekversenyre március 20-ig lehet jelentkezni, a magyarországi első fordulóra várhatóan április első felében kerül sor.