Egy újabb féltett kishaza: Taliándörögd

A könyv igazán élvezetes, könnyen olvasható munka, amelyben a tudományos igényesség mellett azért ott van a szerző érzelmi kötődése is a Kapolcstól alig négy kilométerre lévő településhez. Ahová Ludwig Emil budai értelmiségi barátokat követve 1995-ben jutott el először, és mindjárt olyan élményekkel gazdagodott, mint a budafoki szimfonikusok koncertje, akik az eső miatt szorultak egy istállóba. Való igaz, lehetett is ereje az itt előadott Carmina Buranának, mint ahogy annak a Cseh Tamás-koncertnek is volt, amit e sorok írója látott kicsit később a teliholddal és a dörögdi Szent András-klastrom romjaival a háttérben.

Persze a Ludwig Emil által a könyvecske elején és végén is emlegetett „völgyhölgyek” is igen komoly vonzerővel bírnak, de a szerző természetesen eme tényleg különleges település múltjára és jelenére koncentrál, Dörögd templomaira, romjaira és régi épületeire, ahogyan az várható is volt tőle. A múltban való kutakodáshoz, utazgatáshoz igencsak jól értő Ludwig az első, 1240-es, Drugd néven történő említéstől indulva sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek fontosak a zsákfalu életében, amely jelenlegi nevét az itt 1746-tól Mária Terézia révén birtokossá lévő Tallián Ferenc óbesterről kapta, és aminek fénykorában, 1890-ben 1254 lakosa is volt. Megtudjuk azt is, hogy ma is impozáns, húsz méter magas klastromrom pedig egy 1330-as években épített ikertornyos, 28 méter hosszú, csaknem két méter vastag falazatú istenháza szomorú maradványa. Amit, ahogy az erre (is) lenni szokott, egy török hadjárat döntött romba 1547-ben, köveit pedig a praktikus helybeliek az évszázadok során beépítették ide-oda.

No de nem csak a romokat bújja Dörögdön Ludwig Emil, megtudjuk a 99 számozott oldalt tartalmazó kiadványból azt is, hogy a falunak jelenleg 28 négyzetkilométeres a határa, erdeiben pedig megél a szelídgesztenye, a dió és a mandula is. A Tik-hegyen, ami egy évezredes vulkán 323 méterre lekopott maradéka, igazán jó vargányázó helyek vannak, és az oldalából induló forrásra ritkaságszámba menő dongaboltozatú mosóház épült valamikor a 19. században.

A szerző a Kossuth Lajosról elnevezett főutcán végigsétálva sorra veszi Dörögd említésre méltó épületeit is a földbirtokos Löwensohnok kúriájától az Inkler-házig, amelynek hátsó traktusában egy boltozatos, román katedrálisok altemplomaihoz hasonlítható lóistálló is van. Eljutunk természetesen Szőke Andrásékhoz is, a filmrendező még a rendszerváltozás előtt érkezett meg a faluba, és vette meg a Marton-házat, ahol a múlt században vendéglő is működött. Szőke a dörögdi hagyományőrzés motorja lett, ahogyan a későbbi bebíróknak is sokat köszönhet a falu.

Ahol a hétköznapok keserveit enyhítendő, egy Baksa nevezetű szőlőhegy is van, és Ludwig Emil írását olvasgatva kedve is támad az embernek valamikor ősszel, fesztiválmentes időben ellátogatni ide, ebbe a jó emberek lakta faluba.