Egy monmartre-i műterem kincsei

Fertőszegi Péter és Marosvölgyi Gábor, a Csernus és a Montmartre című tárlat kurátorai hatalmas anyagból válogathattak, így az előző, 2006-os gyűjteményes kiállítás után új koncepciót kerestek. A múlt héten megnyílt tárlaton végigkövethetjük az ötvenes évektől párizsi emigrációban alkotó, rendkívül perfekcionista Csernus festői módszereit, az alkotás folyamatát az ötlettől egészen a megvalósulásig. Ennek sikeres bemutatásához kellett az is, hogy a festő halála után, 2009 szeptemberében a híres párizsi Bateau-Lavoir-ban lévő ötven négyzetméteres műtermét a Kogart áttelepítette előbb az Andrássy útra, majd a Várkert Bazárba (ahol emlékműtermet alakított ki belőle). Az itt talált vagy húszezer rajz, újságkivágás, fénykép, dia és polaroid feldolgozása még zajlik, most egy-egy vitrinben a kiállítás fejezeteihez illő, azokhoz kapcsolódó darabokat válogattak össze. A Csernus és a Montmartre – Egy műterem titkai című tárlat tehát e dokumentumok egy részét is felvonultatja a kiállított százötven kisebb-nagyobb munka mellett, amelyek jobbára kronologikus sorrendben jelennek meg az egykori Testőrpalota két szintjén.

A séta az ötvenes, hatvanas évek „szürnaturalizmusával” indul. Csernus első munkái posztmodern tájképek, majd egy 1957-es párizsi út és a Hentai Simonnal való találkozás után kezdi el az olajfestéket festőkéssel, spaklival, egyéb eszközökkel eldolgozni úgy, hogy különleges, márványos felületek jönnek létre. De a képeken sosem teljes az absztrakció, mindig marad valami figuralitás. Ezt az időszakot két, az 1964-es disszidálás után itthon hagyott kép határozza meg a tárlaton. A Tengeri csata a hajókkal zsúfolt korabeli metszetekre emlékeztet, a Nádas című, összegző, eme korszakot lezáró munka pedig még a Dráva utcai, elhagyott műteremből kerülhetett elő.

Csernus nem volt kalandor, nagy utazó, éjszakai korhely, viszont éles szemmel figyelt mindenre. Amikor egy este leszaladt Párizsban a szemközti bárba cigarettáért, visszanézett még az ajtóból, és látta, hogy két hölgy utánafordul – kuncsaftot láttak benne. Ez a visszanézés, ez a pillanat aztán rögzül, majd vázlatok, tanulmányok során át vászonra is kerül nagy méretben. Ugyanígy fotókat készít a műterméhez közeli Place Émile-Goudeau forgatagáról, a turistákról, az utcazenészekről, a lépcsőn botorkáló öregről, és készülnek a vázlatok a nagy vászon központi jelenetéhez, ahogy egy görkorcsolyás alak estében még felborít két nézelődőt is. Aztán Caravaggio erős drámaiságát felfedezve, illetve tovább fokozva eljut a kiállítás a boksztermek feszültségén keresztül az aktokig. Csernus egyszer úgy nyilatkozott, megunta már a sok ruharedő festését, ezért vetkőztette le figuráit. A kiállítás eme fejezetét bravúros technikával készített akvarellek jellemzik, valamint a Minüasz lányai című hatalmas mű, ahol a mitológia csak alkalmat ad arra, hogy megjelenhessen az extázis és az erotika is. Kevésbé kidolgozott (bár látszik, hogy sokat foglalkozott vele) a Fürdő című vászon, ami egy női börtön zuhanyzóját mutatja, előtérben az őr alakjával. Az első emelet tárlata a műtermet ábrázoló munkákkal végződik.

Már előbbi képeken megjelennek, aztán az emeleten fizikai valójukban is megfigyelhetők a repülőgépmakettek. Mert Csernust annyi minden mellett a repülők, a tengeralattjárók és a gőzgépek is nagyon érdekelték. Ezek szerepelnek már a korai, a Dráva utcai műteremben készült litográfiákon, kollázsokon és monotípiákon is. Majd aztán a mellőzöttség, a kiállítási lehetőség hiánya miatt távozó művész Párizsba is elvitte magával ezt a szenvedélyt. Ahogy az irodalomhoz, Edgar Allan Poe-hoz és a filmhez való affinitását is, ami szintén megjelenik a második emeleten. Itt láthatók utolsó nagy munkái is: A halott kiemelése, Katasztrófa a Bois de Boulogne-ban. A 2019. január 27-ig nyitva tartó kiállítást az egész életművet végigkísérő, egyre reszketőbb kézzel készített önarcképek zárják, köztük van utolsó műve, egy szénrajz is.