Kultúra

Egy játékos emlékei

Kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeum termeiben Bubik István születésének hatvanadik évfordulója alkalmából – Tehetség, tudás, emberség és emberiesség vonzásában

Hamar bejárható, mégis sokatmondó kamarakiállítással emlékezik a Bajor Gizi Színészmúzeum a tizennégy éve elhunyt Bubik Istvánra, ahogy ő nevezte magát: a színjátékosra. Sosem látott felvételek, emellett előadásfotók és személyes tárgyak idézik fel az idén hatvan éve született alkotót.

Bubik István kiállítás 20180528
Sosem látott felvételek, ritka dokumentumok idézik fel a kiemelkedő művészt (Fotó: Bodnár Patrícia)

A tragikusan hirtelen és fiatalon, negyvenhat évesen 2004-ben elhunyt színművész, Bubik István a generációjának kiemelkedő alakja volt: a minap lett volna hatvan esztendős. Ez alkalomból rendezett kamaratárlatot Ritka magyar – Bubik 60 címmel a Bajor Gizi Színészmúzeum: Szebényi Ágnes kurátor meglátása szerint a színész „a reneszánsz kor emberének kései utódja volt, tele tűzzel, energiával, szókimondó igazságérzettel és életigenléssel”. Nem véletlen tehát, hogy a kiállítás központi szervező eleme is ez a sokrétűség, amely Bubik egész pályáját meghatározta. A tárlaton bemutatott fotók elénk tárják a színjátékos, az ember, a sportember és a zenész Bubik Istvánt, így adva lehetőséget mind az emlékezésre, mind a felfedezésre. Ugyanis hiába tölt be csak alig két termet, a kamarakiállítás igazi kincseket rejt. Egyrészt számtalan jobbnál-jobb, ritkán látott előadásfotót sorakoztat fel olyan híres darabokból, mint az Advent a Hargitán (a Hevesi Sándor téri Nemzeti Színházban, 1986) Sinkovits Imrével és Kubik Annával, a játékszíni A néma levente (1989) Udvaros Dorottyával, a várszínházi Tartuffe Kállai Ferenccel vagy az István, a király kőszínházi változata szintén a régi Nemzetiben, Kerényi Imre rendezésében. Másrészt Szebényinek sikerült tárgyi emlékeket is összegyűjteni, például Bubik dobfelszerelését és egyéb hangszereit, valamint rekonstruálta a színész utolsó, Új Színházban lévő öltözőjét a tükörre tűzött fényképekkel és emlékekkel, a fiókban tartott Színészchartával és Assisi Szent Ferenc imájával. Előadásplakátokat, színlapokat is felvonultat a tárlat, sőt megtekinthetjük a Nemzeti Színház fennállásának százötvenedik évfordulójára kiadott emléklapot, amelyet 1987-ben a színházi világ legnagyobbjai is aláírtak. A szignók böngészése különleges élmény a látogató számára.

Nem beszélve azokról az archív hang- és tévéfelvételekről, amelyek a tárlat talán legfontosabb dokumentumainak számítanak. A Magyar Televízió által rögzített előadásokon és interjúkon kívül eddig soha nem vetített színházi felvételekből is láthatunk részleteket. A tárlat egyik eldugott sarkában pedig újra hallhatjuk Bubik István rég nem hallott hangját: József Attilát és Petőfit szaval a látogató fülébe.

Nemcsak tehetsége és szakmai tudása, de Bubik István embersége-emberiessége is példaértékű volt: erre emlékeztet a tárlat, amely 2019. január 20-ig, szerdától vasárnapig délután kettőtől hatig tekinthető meg.