Egy játékos elme képi ragyogása

Rézkarcok mellett síkban felrakott, szintén becsapós lécszobrok is láthatók a kiállításon (Fotó: MH)

Nyolc nagyobb méretű rézkarc és öt szobor, pontosabban inkább síkban összerakott lécekből kialakított térábrázolás látható Orosz Istvántól az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum átriumában vasárnapig. Egy kis ízelítő az alkotó utóbbi években nagy műgonddal előállított perspektivikus alkotásaiból: mert azt meg kell hagyni, mindig is nagy precizitással dolgozott. Rézkarcainak vonalait, párhuzamosait, merőlegeseit mintha számítógéppel rajzolnák. Bár alkotásaiban nem is ez a lényeg, a pontos rajz csak a hatás elérésének egyik, azonban egyáltalán nem elhanyagolható része. Nem nehéz ugyanis észrevenni, hogy ezekkel a rézkarcokkal – és újonnan készített „lécszobraival” is – nem csak a szemet kívánja tornásztatni vagy a mesterségbeli tudását csillogtatni. Nem. Ezekkel a lehetetlen vagy hihetetlen terekkel az antikvitás, de mindenképpen valami jócskán mögöttünk hagyott kor építészeti motívumvilágának felhasználásával Orosz István talán menekül innen, értékvesztett korunkból, így vele menekülhetünk mi is. Mert ezek a szemet gyönyörködtető képi paradoxonok talán arra is jók, hogy máshogyan nézzük a bennünket körülvevő világot. Hogy esetleg kételkedjünk a nyilvánvaló, a tömeg által elfogadott dolgokban, és eszünkbe jusson egy fontos dolog. Az, hogy nemcsak ez a megélt, ismert narratíva lehetséges, hanem vannak más olvasatok is, amelyeket már csak a keresés izgalma és öröme miatt is érdemes szem előtt tartanunk. Mint ahogyan Holbein kétszer két méteres tölgydeszkára festett képén, a Követek című festményén az avatatlan szem tán csak egy furcsa pacát lát az ott a két ifjú ember előtt, hol­ott egy bizonyos szögből nézve felsejlik a koponya, a halál, ami VIII. Henrik udvarában gyakori vendég volt, mint tudjuk. Szintén izgalmas, hogy a két követ közötti polcon a csillagászati és hajózási műszerek úgy vannak beállítva, hogy mind egyazon helyet, Londont és egyazon időpontot, 1533. április 11-én reggel nyolc órát mutat. Holbein életrajzából pedig tudjuk, hogy a sokszor nősülő király udvari festője 1532-ben tért vissza Angliába és állt az uralkodó szolgálatába, mert barátok nélkül maradt Bázelban. Orosz István nem szolgál senkit, munkássága alapján ezt bizton állíthatjuk. Pontosabban: világi úrnak be nem hódolt, de lépten-nyomon üzen képeivel. Időtlenül lebegő, valaha jobb időket látott, masszív épületromjai itt, a kereskedelem és a vendéglátás múzeumában is üzennek, hogy érdemes a mást, a jót keresni.