Kultúra

Doncs lovag nyomában

Rejtőzködő Magyarország 787.

Károly Róbert király 1340. november 14-én városi címet és jogokat adományozott Rózsahegynek. Függőpecsétes oklevele az 1263-as németlipcsei (ma: Partizánska Lupca) szabadalom mintájára készült, kiváltságként nyerték el a szász földről bevándorolt bányászok. Mivel a helység alapítói német ajkú telepesek voltak, Rosenbergnek nevezték el és írták-mondták városukat, ötszirmú alpesi rózsát festettek a címerpajzsára.

Nagyturány 20170218
A nagyturányi Szent Gál-templom, körülötte a védműből megmaradt falak (a szerző felvétele)

Az új lakók vasércet, ólmot és rezet, aranyat-ezüstöt bányásztak a környező hegyekben. A települést (szlávul: Ruzomberok) 1390-ben a likavai váruradalomhoz csatolták, ezáltal megrekedt a fejlődése. A 15. században a cseh huszita rablók betörései, gyakori fosztogatásai tönkretették a várost, elszegényítették polgárait. Fellendülés csak a 19. század közepén kezdődött: faiparral, papírgyártással és kereskedéssel. Német jellege eltótosodott, 1911-ben tizenkétezer lakosából nyolcezer szláv, ezerhétszáz magyar, ezer német ajkú volt.

A város 14. század óta létező, Szent András titulusú plébániatemplomát 1585-ben alaposan átformálták a késő gótika jegyében, aztán 1902-ben újra stilizálták, amitől még zavarosabb kinézetű lett.

De ismerkedjünk meg a fent említett likavai várral! Rózsaheggyel szemközt, a Vág jobb partján Likavka község fölé magasodik az erősség. Mikszáth Kálmán Magyarország lovagvárai című könyvéből (1890) és az 1935-ben Dienes Adorján által írt, tartalmasabb Regélő romokból szerezhetett várismeretet az érdeklődő olvasó. E korai „bestseller könyvek” kamasz fiúknak való munkáit megelőzve a következőképpen beszélte el a Likava-vár históriáját báró Mednyánszky Alajos, az 1825-ben írt könyvében. „A közhit Corvin János liptói herceget (1473–1504) tartja a vár alapítójának, így azonban jó egy évszázaddal megtoldhatnánk az életkorát. I. Ká­roly (Róbert) király (1288–1342) hívására mindenféle nemesek jöttek a messzi Nápolyból, hogy osztozzanak az uralkodóval jó sorsban és veszélyben. Épp akkoriban halt ki a törzsökös magyar királyság, Caroberto kedvenceinek egyike, Donch mester akkora uradalmat kapott, hogy a kiterjedése felért egy hercegséggel.”

Ez a Doncs lovag a régi zólyomi ispánság utolsó grófja volt. A 13. század utolsó negyedében Zólyomlipcse volt a comes (ispán) magánvára. Ott volt elődeinek nyughelye is. A 14. század elejétől szédítő iramban költöztetett be szász, bajor és vallon hospeseket (vendég bevándorlókat) előbb a Liptói-, majd a Turóci-medencébe. Sokan voltak köztük bányászok, vasművesek, erdőmunkások. Doncs mester – alighanem Csák Máté veje! – alapította Rózsahegyet is, 1318. november 26-án. Ő építtette fel a Vág menti és árvai kalmárút védelmére Likava várát, amely nevet adott az uradalomnak is. Amikor 1340 körül meghalt, birtokai a koronára szálltak.

Likavka helységtől továbbhaladva nyugat felé a Vág-völgy összeszűkül a Kis- és Nagy-Fátra hegyei között. Jó harminc kilométernyi kanyargós úton, Lubochna (Fenyőháza), Kralován és Kerpelény (Krpelany) településeket magunk mögött hagyva érkezünk meg Nagyturányba (Turany).

A Vág jobb partján, szigetszerű lapályon fekvő település írott történelme 1319-ben kezdődik, amikor Doncs vitéz megszerezte azt a birtoktestet is. A szláv Turan név 1341-ben szerepel először írásban (nincs köze az ősmagyar Turánhoz!). Első kiváltságait 1397-ban nyerte Zsigmond királytól: az oklevél megerősíti a település jogait malom építésére és használatára, szabad fakitermelésre és halászatra. Évenként száz aranyforint adót kellett fizetni a kincstárnak; három vásárt tarthatott a középkorban, Háromkirályok, a Szentháromság és Szent Imre herceg ünnepén. Turányban 1570-ben húsz portája volt báró Révay uraságnak, famíliája a 19. század végéig volt helyi birtokos.

Könnyen rátaláltunk a néhai mezőváros szívében a Szent Gál (Svety Hável) tiszteletére szentelt plébániatemplomra. Ovális kerítőfal védte a középkortól a 18. századig, megmaradt a nyugat felé néző zömök kapubástya és pár méternyi „védőmű” (képünkön). A magyar kalandozások idejéből ismert Szent Gallen-i kolostor alapítója, az ír származású Gál barát tisztelete a bencés rendtársak révén vert gyökeret az Árpád-korban; Turányba a 14. században ért el régi híre. A hosszhajós, keleten egyenes szentélyzáródású egyháza 1367-ben épült. Öles falvastagságú harangtornya szintén védelmi célból lett olyan. Emeletére 15. századi kő csigalépcsőn lehet feljutni. A csúcsíves keresztboltozatú apszis féltett kincse a Szent Katalin-főoltár, 15. századi remekmű, középrészében megcsodálhatjuk a fából faragott-festett, bájos koronás nőalakot. Az oltárszárnyak négy táblaképe a szegény szűz szörnyű mártíriumát ábrázolja.

Ötpercnyi autózással már a folyó bal partján fekvő Szucsányban (Sucany) vagyunk. A ma csaknem ötezres település a 13. század második felében keletkezett, első írásbeli említése 1258-ben történt IV. Béla király levelében. Neve 1285-ben bukkant fel újra, Zuchan írott alakban. Csák Máté 1310-ben elfoglalta, 1321-ben a nápolyi Károly Róbert kezére szállt vissza a helység joga. Legismertebb gazdája Doncs comes, aki Szklabinya várának ispánja is volt. Mezővárosi rangra 1350 körül I. (Nagy) Lajos király emelte, fejlődése – majd leromlása – párhuzamos volt Turányéval. Szucsány ma négyezres lélekszámú alvóváros, főterén egy 18. századi műemlék szégyenoszloppal.

A 13. század végén épült plébániai egyház Szent Zsófia vértanúságának emlékére választotta e ritka névadást (egyetlen társa Dubravicán található a besztercebányai egyházmegyében). Tornya még a turányinál is nagyobb, robusztusabb. Keskeny, lándzsaíves záródású ablakok sorakoznak a déli oldalon, a keleti végfalon megjelenik a lovagkereszt alakú nyílás.

Ez a két helység már Turóc megyéhez tartozik.