Kultúra
Csontnyereg nászajándékba
Lovagok és úrnők életébe pillanthattunk be a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatvezetésén– A középkori házasságok és szerelmek, valamint a trubadúrok nyomában
Az Árpád-ház fennállásának idején hazánk nem volt befolyásos állam, ezért dinasztikus kapcsolatokkal igyekeztek erősíteni, aminek a legjobb formája a házasságkötés volt – mondta Vattay Liliána múzeumpedagógus azon a tárlatvezetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban tartottak a középkori szerelemről.
A középkori házasság célja az volt, hogy minél több törvényes gyermek szülessen, a házasulandó felek pedig sokszor nem is ismerték egymást. A házasság és a szerelem ebben a korban nem volt összeegyeztethető, a házasság célja ugyanis az utódnemzés volt, míg a szerelem fennkölt érzést jelentett. Az ifjú házasok nászajándékba gyakran kaptak kézzel faragott csontból készült nyerget. Ezeken a nyergeken az ajándékozók azt ábrázolták, mit kívánnak a párnak. A tárlaton kiállított, eredetileg festett, 15. századból származó két nyergen olyan szimbólumok láthatók, mint az oroszlán, ami a férfi és a nemesség szimbóluma, az unikornis, amely a tisztaság jelképe vagy a sólyom, amely a középkor kedvelt vadászállata volt, és az erős, független nőt jelképezte – hangsúlyozta Vattay.
A Mária-kultusz a középkor közepén már uralkodó volt a keresztény Európában, ennek köszönhetően kezdték el tisztelni a nőket, azonban kizárólag a magas rangú hölgyeket becsülték nagyra a férfiak. A társadalmilag alacsonyabb rangú nőkkel szemben erőszakkal léptek fel. Az úrnők legnagyobb hódolói a lovagok voltak, akiknek az udvarláson túl segítőkésznek, erkölcsösnek és bátornak is kellett lenniük, míg a lovagok nőideálja a lélekben erős, törékeny, kedves, művelt hölgy volt – tette hozzá a múzeumpedagógus.
A férfi tiszteletét különféle táncos eseményeken, lovagi tornákon fejezhette ki imádottja iránt. Ráadásul a nő férje tudta, hogy feleségének hódolói vannak, azonban ezek csupán plátói, vágyakozó, be nem teljesedő szerelmek voltak, amelyben fontosabb volt maga az érzés, mint annak beteljesedése. Ennek oka a lovagi eszményben keresendő: a hős lovag egyik meghatározó erénye a nők védelme és tisztelete. A legtöbb esetben a szeretett nő azonban nem független, hanem előkelő, férjes asszony, így a trubadúr számára valóban elérhetetlen volt. A szerelem ebben a korban sokkal inkább erkölcsi értéket, egyfajta lelki szerelmet jelentett. Az imádott nő nem a lovag szerelmese, kedvese, netán múzsája, hanem éteri lény. A lovag és az imádott nő kapcsolata hűbéri viszony, amelyben minden esetben a férfi volt alárendelt szerepben. A lovag és az úrnő közötti testi szerelem nem volt megengedett.
A lovagi költészet állandó témája a szerelem, az erről szóló versek, énekek pedig tele voltak szimbólumokkal. A trubadúrok költészete főképp dalokból állt, amelyben a költő szíve hölgye iránti hódolatát, szerelmét fejezte ki. A hódolat tárgya az előkelő férjezett hölgy volt, akinek szépsége mellett rendszerint tudását és udvari finomságát dicsérték. A lovag felajánlotta szolgálatait a hölgynek, és feltétlen hűséggel tartozott neki, a hölgy viszont nem tartozott a lovagnak viszonzással, de nagylelkűségből megjutalmazhatta.