Csodák egy Isten háta mögötti olasz faluból

A nagy egymásra találás: Tancredi és Lazzaro tíz évvel később a nagyvárosban (Forrás: Cirko Film)

A film – amely nem mellesleg a cannes-i filmfesztiválon 2018-ban elnyerte a legjobb forgatókönyv díját – egy elsőre idilli, harmonikus olasz faluban játszódik, szó szerint az Isten háta mögött. Annyira, hogy nemcsak a mindenható, de hatóságok szeme sem ér el idáig. A közösséget ugyanis Alfonsina de Luna, egy dohánytermesztő márkinő tartja mesterséges tudattalanságban, modern rabszolgaságban. A lakókat feles gazdálkodásban foglalkoztatja, ami ekkor már évek óta illegális Olaszországban. Ebben a mikroközösségben él a mű főszereplője, Lazzaro. Ő a falu kedves bolondja, aki önzetlenül segít, a rosszat pedig hallomásból sem ismeri, annak ellenére, hogy térdig gázol az emberi rosszindulatban. A falu élete azonban fenekestül felfordul, amikor a márkinő fia, Tancredi a faluba jön, és csillapíthatatlan unalmát saját elrablásának megrendezésével próbálja kezelni. Ehhez pedig Lazzarót kéri fel, aki hű barátként segédkezik. A mű története persze korántsem merül ki ennyiben. Rohrwacher filmje ugyanis tele van csodálatos és teljesen váratlan fordulatokkal, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Lazzaro és a falu lakóinak története többé váljon, mint puszta kapitalizmuskritika. Sokkal többé.

A modern parabolák mindig különös és megannyi veszélyt magukban rejtő viszonyban állnak a realitással. Kafka példabeszédei például önmagukba forduló, kijárat nélküli, sötét labirintusok, amelyek gyakran magát az értelmezés lehetetlenségét paralizálják, méghozzá a materiális világ eltorzításával vagy a fizikai világban ismert törvények tudatos cáfolatával. Ha pedig maradunk a filmes példáknál, akkor minden idők egyik legkiválóbb filmje, az Ádám almái is idesorolható. A dán Anders Thomas Jensen hitről szóló filmjében a groteszket hívja eszközül, hogy a játékidő egésze során jelezze, itt nem hétköznapi történetről van szó. Mundruczó Kornél Fehér isten című alkotása azonban éppen azon bukik el, hogy a legszigorúbban ragaszkodik a realitások korlátaihoz, s így a cselekmény valós világban ábrázolt, ám félreérthetetlenül parabolisztikus jelentéssíkon mozgó jelenetei között feloldhatatlan ellentét feszül.

A szent és a farkas legnagyobb erénye éppen az, hogy képes megállni a parabolaábrázolás ingoványos talaján: úgy tud misztikus eseményeket megjeleníteni, hogy közben a társadalmi keretek belső logikája fikarcnyit sem sérül. Pedig az a néhány, ám annál rendkívülibb csoda olykor már-már giccsbe hajlik, ezt nézőként mégsem érezni. Ekképpen a film egy időben képes kritizálni a modern társadalmakat és bemutatni örök érvényű tanításokat.

A rendező bevált sémákkal dolgozik. Ezek közül az egyik Lazzaro karaktere, az eszményi jóság, tisztaság és tudatlan ártatlanság képében. Miskin herceg óta a jézusi figurák meghatározó jellemvonása az együgyűség, Lazzaro pedig remek reprodukciója Dosztojevszkij karakterének. A fiút alakító Adriano Tardiolo sikerét voltaképpen bájos arcszerkezetének és csillogó szemeinek köszönheti. Gesztusvilágával képes némileg megtoldani Lazzaro karakterét, de valójában ezt a szerepet csakis akkor hibázhatta volna el, ha megpróbálja eljátszani.

A rendező azonban nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy ne oda futtassa ki a cselekményt, ahová sok-sok méltán híres elődje már számtalanszor megtette. Ez pedig két okból probléma. Egyrészt ezzel önmaga oltja ki azt a lehetőséget, hogy valami újat közöljön a nézővel, másrészt a film atmoszférája, egyébként pazar, édes-kesernyés humora, a pátosz és bágyatag banalitás kettőssége nem igényelte volna ezt a lezárást. Szörnyű, erőltetett és felesleges végkifejletet kapott A szent és a farkas, és ezzel az olasz rendezőnő mintegy önmaga teszi zárójelbe azt a két órát, amit egyébiránt kiválóan írt és rendezett meg. w

A szent és a farkas (Lazzaro felice)
Olasz filmdráma, 125 perc, 2018.
Rendezte: Alice Rohrwacher
10/7

Itáliai utazás

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs darabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 21-én induló, Itáliai utazás című vetítéssorozat nézői. Szicíliát Giuseppe Tornatore önéletrajzi klasszikusa, a Cinema Paradiso mutatja be. Campaniát Vittorio de Sica Házasság olasz módra című remeke idézi meg Sophia Lorennel és Marcello Mastroiannival. Lazio a helyszíne a sorozat két filmjének is: a Cannes-ban idén bemutatott és a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott Dogman – Kutyák királya című alkotásnak és Alice Rohrwacher 2018-as történetének, a Szent és a farkasnak. Szardíniát képviseli A férfi, aki megvette a Holdat című Paolo Zucca-komédia. Velencét a Lux-díjas A lány és a költő, Toscanát a Paolo Virzi rendezte Toszkán szépség, a Vezúv vidékét pedig Ferzan Özpetek Fátyolos Nápoly című thrillere. Szerepel a válogatásban a széria címadó darabja, Roberto Rossellini Itáliai utazás című 1953-as filmje is, írta az MTI. (PO)