Kultúra
Csodaforrás a gencsapáti szőlőhegy tövében
„Culajgerek és téglatuligálók” a kálvária építésénél – A hálás szülők, cseh remete és egy Mariazellből hozott üvegbe rejtett időkapszula története

(Forrás: Vasiertektar.hu)
A kőszegi hegyek alatt, a Gyöngyös-patak partján, Szombathelytől néhány kilométerre található Gencsapáti 1943-ban Nagygencs és Gyöngyösapáti egyesítésével jött létre. Gencset 1288-ban, Apátit pedig 1328-ban említik először oklevélben, de már a rézkorban is éltek itt emberek, amint azt a feltárt temető is bizonyítja. A szőlőhegy tövében eredő bő vizű forrás adta vissza egy 1756-os egyházlátogatás dokumentumai szerint a helyben lakó Török Mihály és László Katalin világtalan gyermekének látását. Ezért is építtettek a hálás és mélyen vallásos szülők kápolnát a forrás fölé, a fájdalmas Szűz Mária tiszteletére, ahogy azt gróf Batthyány József pozsonyi prépost egy látogatás után feljegyezte. Arról is lehet tudni, hogy a kápolna mellé, annak elkészülte után három keresztfából álló kálváriát és remetelakot is építettek. A remetelakban pedig egy Csehországból idevetődött, Krajczár Ferenc néven ismert remete lakott. Ellátásáról a falu gondoskodott, ő pedig mindezért cserébe az imádkozás mellett rendben tartotta a forrást, a kálváriát, a kápolnát és környékét is. Halála után nem akadt utóda, így a romos állapotba kerülő kápolnát 1730-ban egy Geröl István nevű jobbágyember építette újjá a saját pénzéből. A 19. század elejétől hivatalosan is a község gondozza a szent helyet, ahová a megyéből mindenhonnan érkeznek a zarándokok.
A kápolna köré 1906-ban épült föl a Krisztus szenvedéstörténetének egyes állomásait megjelenítő tizennégy stáció, színezett domborművekkel. A két éve elvégzett felújítás elején, 2015 januárjában időkapszulát találtak az egyikben, a Krisztus keresztfáról levételét ábrázoló dombormű mellett. Egy Mariazellből hozott üvegben volt a két papírlap Albért István „szentkutgondnok” aláírásával, az írás szerint a munkálatokban részt vevő „kömiveseg” Kohl Ignácz kőszegi mester vezetésével Kohl János, Kohl József, Kohl Mihály és Kohl Antal mellett Artfofer Ferenc és Vigszász Imre volt. A papírokból tudjuk, hogy ugyanezen évben a nagytiszteletű Limperger Flórián plébános az 1730 körüli építésűnek tudott kápolnára tornyot is emeltetett. A tizennégy stáció a helyi születésű, de Szombathelyen élő Kovács Katalin, valamint Albért István és neje, Kovács Rozália adományából épül fel. Az időkapszula két papirosa felsorolja a segítséget, a „culajgereket” és „téglatuligálókat” is. A szent kút környezete Hosszú István és családja révén 1936-ban egy lourdes-i barlanggal bővült, az adományozók a hatéves korában váratlanul elhunyt Bernadett nevű kislányuk emlékére emeltették az építményt. A gencsapáti Szentkúthoz évente kétszer zarándokolnak el a hívők: május 3-án, a szent Kereszt megtalálásának napján, és szeptember 14-ét, a szent kereszt felmagasztalásának ünnepét követő vasárnap. Húsvét hajnalán a régi hagyomány szerint a gencsi asszonyok itt köszöntik a feltámadt Krisztust.