Cinkmaratás, indák és elektrográfiák

Az egyik legjelentősebb magyar grafikusművész, Stefanovits Péter az idén lesz hetvenéves, folyamatosan kísérletezik öt évtizede tartó pályafutásán: cinklemezeket marat, fehérítőszerrel készíti el munkáit, és egyik első felhasználója e tekintetben a számítógépnek. Február 19-ig a Műcsarnokban látható Szívzörej címmel kiállítása, amelyen rajzokat, nyomatokat és digitális munkákat láthatunk. Az „elektrográfiák” azonban azért szerencsére mégis csak kétdimenziós, kinyomtatott művek.

Végigsétálhatunk hát egy jelentős művész egész életén. Ott van mindjárt a bejárattal szemben egy 1996-os, szénnel és pasztellel rajzolt sorozat, az Őseinket felhozád. Négy nagyméretű darabján a sötéten tekergő, burjánzó indák, füvek közül kisárgállik, egészen új minőséget kapva, az oláhfalui székely kapudísz, egy cikói avar lelet, egy bronz szíjvég ugyanonnan, végül egy övdísz a tolnai Regölyről. A rendkívül erőteljes felütés után a klasszikus grafikai eljárásokkal készült korábbi munkákból is ízelítőt kaphatunk, talán a legkorábbi cinkmaratás éppen 1976-ból van itt. Stefanovits 1978-ban végzett a Képző sokszorosított grafika szakán, és a szabadkézi rajz „ősrégi” módszerével is szívesen él, a már említett sorozatára mintegy rímelve itt van a Növényi erotika című szériájának négy darabja is 1986-ból, amelyeken fatörzsekből asszociálhatunk erotikus tartalmakra. Láthatunk aztán míves, nagyméretű litográfiákat is: mára már kiveszőben lévő műfaj, éppen az előállítási nehézségek és a digitalizáció miatt. Végül még itt, az első teremben egy tizenkét elemből álló fotogramsorozatot (a művész a fotópapír tulajdonsá­gait felhasználva készíti el a művet), és egy ismert márkájú fehérítő folyadékkal sötét felületre készített műveket is kiállítottak.

A második teremben a legmonumentálisabb munka még a fehérítőszer felhasználásával készült, hatalmas, Jelkép című 2006-os alkotás, ami a 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készült, de aztán már az elektrográfiáké lesz a tér. Ezek is ugyanolyan, organikusan kialakuló sorozatok, folyamatosan építkező tartalmak, mint a korábbi, hagyományos grafikai eszközöket használó lapok. A művész bevallottan hatalmas lehetőségeket lát a digitális technikában. Ahol nem kell például a nyomdai méretkorlátokkal számolni, és végtelen a változtatási-torzítási lehetőségek száma. Stefanovits Péter ezeket használja a legfrissebb sorozataiban, amelyek napjaink problémáira rezonálnak. Az Open négy lapján feltűnik például az ovális keretbe foglalt, jól ismert neonhatású boltfelirat, amely a tömeges jelenléténél fogva betolakszik tudatunkba is. A falon kis akrilfestmények, vegyes technikával készült alkotások is láthatók, felüdülés, kis intimitás az „open-világban”, ahogy Stefanovits is otthon van a régmúltban, de közben folyamatosan rea­gál a mára, a mindennapokra is.

Válaszol a változásokra, csak rajtunk múlik, megértjük-e ezeket a válaszokat.