Kultúra
Buldózerrel a kolostor ellen
Kiállítás a közel-keleti keresztények több évszázados üldöztetéséről – Végső összecsapás „Róma” és az iszlám között, a történelem végén?
Az általános belépő megvásárlásával látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum körcsarnokában a Kereszt-tűzben című, a közel-keleti keresztényüldözéseket bemutató időszaki tárlat október végéig. Az évszázadokra visszatekintő, de az utóbbi években kiteljesedő folyamat hátterét és történéseit kívánja elénk tárni: mégpedig az iszlám nevében végrehajtott támadásokat. Ennek előzményeként szó esik az 1842-es hakkarai vérengzésről, amelynek legalább ötezer keresztény esett áldozatul, illetve a két évvel későbbi aleppói mészárlásról, amely már kétszer ennyi emberéletet követelt. Arról is keveset tudunk itt Európában, hogy az 1915-ös örmény népirtással párhuzamosan háromszázezer szíriai keresztényt is lemészárolt a török hadsereg. Ez volt a szíreknek a Sayfo, a Kard éve, aminek borzalmait most egy kiállított modern ikonon is láthatjuk. Ha pedig az amerikai Open Doors intézet térképére pillantunk, akkor is azt látjuk, hogy a napjainkban zajló keresztényüldözések szinte kizárólag iszlám országokra korlátozódnak.
A Migrációkutató Intézet közreműködésével megvalósult, hat fejezetre osztott, Hölvényi László és Fehér Bertalan hatalmas tablóival is illusztrált kiállításon Louis R. Sako káld pátriárka szavai világítanak rá az okokra. Eszerint a közel-keleti keresztényeket az Izraelt létrehozó és támogató Nyugattal azonosítják, valamint azokkal, akik elveszik a térség olaját és szegénységben hagyják az ott élőket. A dzsihádisták szerint az ezerötszáz éve náluk élő keresztények az istentagadó Nyugat kémei, kiszolgálói és előretolt helyőrsége. Az Iszlám Állam harcosai arról is meg vannak győződve, hogy közel a történelem vége, amikor eljön a végső összecsapás „Róma” és az iszlám háza között. De ezt már a helyi keresztények csak nagyon csekély számban fogják megélni, hiszen míg 1920-ban Szíria harmada ezen a valláson volt, mostanra ez az arány 5-8 százalékra csökkent. Ez a dzsihádizmus célja is: a megalázás és elüldözés. Az alkalmazott erőszak pedig ebben az esetben vallási kötelesség. Olyannyira, hogy egy 2007-ben megölt pap sírját 2014-ben a dzsihádisták is feldúlták – most a sírkövének egy darabja utazott el Budapestre. Ez előtt, 2013-ban az An-Núszra Front harcosai Maalúla településen leverték az arcokat a templomi freskókról. Itt még Jézus nyelvén, arámiul beszélnek a lakosok, de az ezerötszáz éves Szent Juliánusz kolostornak mégis buldózerekkel estek neki, a szent csontjait pedig egyszerűen szétdobálták.
Az épített keresztény örökség elpusztítása a dzsihádisták egyik fontos célja ugyanis, s ezzel fotókon keresztül szembesülhetünk. A Moszul környéki keresztény falvak nemcsak az Iszlám Állam harcosainak bevonulásakor, de a kiűzésükkor is jelentős károkat szenvedtek. Elpusztították a 4. századi Szent Béhrám kolostort is, a névadó és Szent Sára sírjaival együtt, pedig békésebb időkben ide muszlim zarándokok is érkeztek. A tárlat külön fejezetet szentel a menekülésnek is, amit többek között a pánikszerű távozáskor hátrahagyott tárgyakkal, borotvapamaccsal, plüssmacival is illusztrálnak. Itt van szomorú látványként egy darabokra tört Krisztus-szobor feje is. Az utolsó fejezet aztán mégis a jövő reményéről, az erőfeszítésekről szól. Látható például a homszi Szent György-templomban 2014-ben tartott esküvő fotója. Amin a puszta, jórészt ledöntött falak által határolt templomhajót ünneplő tömeg tölti meg. Mert ahogyan a latin mondja: devictus vincit, Krisztus és követői legyőzetve is győznek. Mindig.