Kultúra

Botrány az Oscar-gálán: Nem emlékeztek meg Andy Vajnáról

A filmügyi kormánybiztos neve nem hangzott el, amikor az elhunyt filmesekről szóltak

Az idei évben, 91. alkalommal osztották ki legrangosabb filmes díjakat. Noha a ceremónia időpontját épp Vajna halála miatt szervezték át, annál érthetetlenebb, hogy miért nem szóltak munkásságáról.

 Andy Vajna 2019. január 20-án, hosszú betegség után, budapesti otthonában vesztette életét.

Noha a filmügyi kormánybiztos fővárosban tartott temetésére még Arnold Schwarzenegger is ideutazott, és megható beszédben éltette Vajnát, úgy tűnik, az Oscar-gála szervezői nem voltak a helyzet magyaslatán.

Az Oscar-gálán már hagyomány, hogy minden évben megemlékeznek azokról a filmesekről, akik az előző díjkiosztó óta meghaltak.  

Az idei ceremónián is levetítettek egy megható összeállítást, amelyben többek között Burt Reynolds, Bernardo Bertolucci, Milos Forman, Penny Marshall, Stan Lee, Bruno Ganz és Albert Finney szerepelt.

Objektum doboz

Azok után, hogy Bruno Ganz, aki alig több mint egy hete hunyt el, bekerült a memoárba, Vajna pedig nem, még inkább érthetetlen, minden hogyan történhetett meg. 

 A producer özvegye az Instagramon azt írta, hogy korábban már felvették a kapcsolatot az Akadémiával, ennek ellenére mégis kimaradt Vajna a megemlékezésből.
 

"Felháborító és nagyon szomorú, hogy egy ilyen nagy embert, mint Andy Vajna, nem tett be az Academy az In Memoriamba! Mi minden papírt elküldtünk, többször beszéltünk velük. De nem hagyjuk annyiban!" - írta Vajna Tímea az Instagramján. 

vajna