Bhután eltűnőben lévő tradíciói

Földünk egyik legelzártabb országa tele van buddhista kolostorokkal, nehezen megközelíthető falvakkal, ugyanakkor az 1998-as foci-világbajnokság óta igazi információs robbanás történt a kábeltelevíziós csatornáknak köszönhetően, 2003-ban pedig bevezették az internetet is.

A két elsőfilmes rendező, Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai nagyon is érzékletesen és élesen mutatja be két bhutáni generáció találkozását A monostor gyermekei című filmben, amely a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmjeként debütált a Cinema City Aréna moziban, csodálatos történetet mesél el arról, hogyan keresztezi egymást egy családon belül a tradíció és a modernizáció. Két világ különbségeiről, csendes konfliktusairól kapunk 21. századi mesét úgy, hogy közben gyönyörű, érintetlen tájakat látunk. A filmben, amelyet az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) is beválogatott a versenyprogramjába, egy olyan bhutáni család élesen megrajzolt és érzékeny mindennapjait láthatjuk, amelyben a generációk közötti szakadékhoz csak a családtagok egymás iránti szeretete, alázata mérhető.

Az átlagos család életét közelről és részletesen bemutató dokumentumfilmben két tinédzser életébe pillanthatunk be. A történet szerint Gyembo és húga, Tashi átlagos tizenévesek Bhutánban, a világ utolsó buddhista királyságában. Tashit, az identitását kereső fiús lányt szinte csak a foci érdekli. Profifutballista-karrierről álmodik, s egyre nyíltabban és erőteljesebben fejezi ki fiús énjét. Életében először elhagyja szülőfaluját, hogy megmérettesse magát az első női nemzeti focicsapat válogatótáborában. Gyembó előtt azonban egészen más, szigorúbb, komolyabb életutat vázol fel a helyi buddhista monostort őrző édesapa: azt szeretné, ha fia mielőbb bevonulna a szerzetesiskolába, a modern, angol nyelvű iskola helyett. Az apa szerint ugyanis fia csak akkor lehet boldog és válhat jó emberré, ha láma lesz, s életét a buddhista szerzetesi létnek szenteli. A két fiatalt azonban jobban érdeklik a modern, civilizáció kínálta lehetőségek, eszközök, mint a családi tradíciók. Szabadidejüket leginkább barátaikkal, futballal, gitározással töltik, vagy épp a Facebookon lógnak.

A hetvennégy perces dokumentumfilmet három év alatt forgatták. Az ELTE filmtudomány szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dokumentumfilm-rendezőként végzett magyar rendező mindig csak egy-egy hónapot tudott Bhutánban tölteni, úgy, hogy a kint élő Arun Bhattarai vendége volt. Zurbó Dorottya a filmvetítés után lapunknak elmondta, hogy a család nagyon nyitott az okostelefon használatra annak ellenére, hogy a gyerekeknek nincs saját készülékük, s az írástudatlan édesanya a legnagyobb mobilfüggő a családban.

A rendezők érdeme, hogy szemléletesen mutatják be a két generáció közötti szakadékot, s engedik látni azt is, hogy mi a gyerekek válasza, reakciója szüleik elvárására – a lázadásnak ebben a kultúrában nincs helye. A film élesen mutatja meg a családi hierarchiát is: a férfi a döntéshozó, szava szent. Bár fiát mindenáron buddhista kolostorba küldené, ahol szerzetes válhat belőle, s csak ez az út jelentheti az apa szerint fia számára a megvilágosodást, fiús lányával sokkal elfogadóbb, empatikusabb. A rendezőt dicséri az is, hogy a generációs konfliktusokat ugyanolyan pontosan mutatja be, mint a család életében uralkodó tradíciókat, mintákat, értékkövetést.

A monostor gyermekei (The Next Guardian)
magyar–holland dokumentumfilm, 2017
Rendezte: Zurbó Dorottya, Arun Bhattarai
10/8