Besúgók a kocsmákban

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a gazdag tárgyanyagának felvonultatása mellett időközönként olyan kiállításokat is létrehoz, amelyeknél nem a vitrinekben felhalmozott relikviák adják az összeállítás gerincét, hanem éppen olyan fontosak, ha nem fontosabbak a falakon megjelenő szövegek, a laptévén nézhető film, vagy a hangszóróból megállás nélkül folyó szöveg is. Ilyen ez a diktatúra vendéglátását bemutató kiállítás is, ahol szinte maradéktalanul megjelenítik azt a törekvést, ahogy a hatalomátvétel után a kommunisták csírájában akarták elfojtani az ellenőrizetlen társas érintkezés lehetőségét is. A bevezető felirat szerint ennek érdekében sorvasztották el a kávéházi kultúrát, és hozták létre a modern presszókat, ahol jó, ha egy kávé idejéig kuporgott a vendég a kis kerek műanyag székeken. Ezzel párhuzamosan ügynökök, hivatalos kapcsolatok (üzletvezető, főpincér) és alkalmi jelentők is tevékenykedtek azokon a helyeken, ahol a külföldiek, az elégedetlenkedő értelmiségiek, vagy a régi világ „deklasszált” elemei: volt tisztviselők, katonatisztek gyülekeztek.

Ezt a világot idézi meg a kiállítás, megvillantva a titkos prostitúciót is, ahol olyan legendákat ismerhetünk meg, mint a Fészek Klubban is sűrűn megforduló gyönyörű Annamari, akinek a hetvenes évek elején már piros sport Opelje volt, és azzal robogott le Siófokra. Vagy ott van a falon Rákosi Mátyás unokahúgának, az ukrajnai partizánkodás után Péter Gábor lehallgatóirodáját is vezető D. Kardos Évának az esete, aki később kedvtelésből a Royal, az Átrium, a Béke és a Gellért hotelben is „űzte az ipart”. A hotelek bárjainak fülledt világát a visszaemlékezések mellett a korabeli berendezési tárgyak is megidézik. Az egyik vitrinben láthatjuk a belügyesek által bevetett eszközparkot, a konnektorelosztóba telepített mikrofontól az UHER 4000 profi felvételt készítő NSZK-s, szalagos magnón át a 300-as Zenit fényképezőgépből kialakított fotópuskáig. Mindezt a Kémfogó Kft. jóvoltából. De érdekes az a várostérkép is, amelyen ott sorakoznak a hatvanas-hetvenes évek megfigyelt szórakozóhelyei a Pilvaxtól az Andrássy úton lévő Sport presszón át az Aranykéz utcai Pipacs bárig, ahol a külföldiek találhatták meg a hajlandóságot mutató magyar lányokat. Megmaradt néhány „történelmi” hely is, például a Kárpátia és a Százéves étterem, vagy a Koccintó, ahol a bomlasztandó régi úri középosztály találkozgatott. Itt még a ruhatáros is besúgó volt, az üzletvezetőről nem is beszélve.

Külön fejezet a kiállításon a Gundel, ahol a főidény százhúsz alkalmazottjának negyedrésze volt beszervezve. Ahol még az előtte sertepertélő utcaseprő és az odatelepült triciklis fagyis is a belügynek dolgozott. Ide amúgy a pártvezetők külföldi vendégeket is előszeretettel hordtak (a margitszigeti Nagyszálló, egy hármashatár-hegyi étterem és a Gellért volt még ilyen hely), megbízható személyzet kellett hát. Akik közül néha a telki vadászházba is vittek szakácsokat helikopteren, hogy aztán a magukkal vitt behűtött fácánokból levest főzzenek. Mert a helyben lelőtt vadakból nehéz lett volna kiszedni minden sörétet.