Bátorságpróba

Három dolgot kell manapság szem előtt tartania annak, aki a 3-as metróval utazik: egyrészt bíznia kell Tarlós István szavaiban, aki lezárná a vonalat, „ha életveszélyes lenne”. Másrészt számolnia kell a klausztrofóbia tüneteivel is, hiszen előfordul, hogy a kocsik meg-megállnak az alagutakban néhány percre, de uralkodnia kell egyéb félelmein is, mivel a véletlenszerű kényszerleállások közben a kocsikba beszűrődő hang- és fényhatások nem kecsegtetnek túl sok jóval. Az utazáshoz tehát kell némi kurázsi, ahogy ahhoz is, hogy a járműtelepen és az alagutakban dolgozó szakemberek éjjelente életet leheljenek a harminc éve szinte érintetlenül futó orosz gépekbe. Ennek tudatában viszont a „Budapest legbátrabbja” címre nem az egyszerű utas, de még csak nem is a járműtelepen dolgozó munkás a legérdemesebb, hanem bármelyik szocialista politikus, aki egyetlen szót is mer szólni a városvezetés ellen a tizenöt éve esedékes, mostanáig elmaradt felújítás miatt. S amíg utóbbihoz inkább csak vastag arcbőr szükséges, addig az éjjeli munkához bátorság kell, hiszen ezek az emberek nap mint nap ott dolgoznak, ahol mi, egyszerű utasok öt percet sem tudnánk eltölteni.