Barokkos csoda romos állapotban

A Besztercétől délre, Szamosújvártól keletre, egy szűk völgyben megbújó Paszmost a szászok lakták a kora középkorban, hogy aztán 1910-re a nagy összeírás szerint a románság vegye át itt is a vezető szerepet. A falut a meglepően sokáig fejedelem Apafi Mihály adta valamikor az 1680-as években hű kancellárjának és főgenerálisának, Teleki Mihálynak, aki korábban II. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost is szolgálta hasonló buzgalommal. No és persze némi vargabetű (Wesselényi-összeesküvés) után a Habsburgokat is, Erdélynek a birodalomhoz való csatolásán munkálkodva. Ezért is kaphatta meg I. Lipóttól a grófi rangot.

Az Apafitól kapott Paszmoson akkoriban a földművesek portái mellett csak egy vélhetően tapasztott falú, néhány szobás udvarház és egy-két gazdasági épület állt. Ez így is maradt egészen az 1750-es évekig, amikor is a zernyesti csatában 1690-ben alulmaradó és életét is vesztő kancellár Pál nevű leszármazottja építkezésekbe fogott itt. A kapuépület szemöldökkövén szereplő 1752-es évszám segít a pontos datálásban, mint ahogyan az építtető kilétét a nemrégen leesett kettős, kőbe faragott címer árulja el: széki Teleki Pál és neje, Haller Borbála elképzelései szerint fogtak hozzá a pallérok, hogy méltó kastélyt emeljenek a lerombolt rozoga udvarház helyére. Az új épületet a 17. század végének erdélyi udvarházaihoz hasonlatos belső és külső elrendezéssel alakították ki.

Egy 1774-es összeírás már a kapuépület és a lakórészek mellett az elkészült melléképületeket is sorolja, amelyek szokás szerint körbe veszik a négyszögletes udvart. A lakrészek „nappaliházra” és „hálóházra” tagozódnak, de az Erdélyi Magyar Adatbankban idézett leírás szerint volt külön ebédlő és kápolna is az urak által lakott részen. Az épület maga a kor szokásának megfelelően kívülről kékre volt festve, fehérre meszelt sarkokkal, és a boltozatos, szintén festett lakószobákat nagy valószínűséggel stukkók díszítették. A kétszintes kapuépület csehsüveg boltozatos bejárójának két oldalán volt eredetileg a tömlöc és a porkoláb kamrája, az emeletet a 19. században már vendégházként használták.

A megérkezőt a címeren túl, a kapu alatt két oldalról Szűz Mária és Nepomuki Szent János életnagyságú barokk szobra fogadta, majd a belső fatornácról a ház ura siethetett le az üdvözlésére. Az udvart körülzáró többi, földszintes épületben lakott a személyzet, itt voltak a kamrák, tárolók és istállók is. A falakon kívül pedig a szokásos veteményeskert mellett díszpark, filagória és fűthető virágház is volt, citrom- és narancsfákkal.

Az épületegyüttes első és egyben teljes pusztulását egy 1824. április 27-én keletkező tűzvész okozta, amely a boltozatokat is tönkretette. A hat év alatt némileg átalakítva, de újra régi pompájában ragyogó kastély hosszú agóniája 1945-ben a kirablásával kezdődött. A berendezés nagyját szokás szerint az orosz katonák vitték el, a maradékért pedig a helyi románság tülekedett. (A szászok, hallgatva a német felszólításra, elmenekültek, de többségük később visszatért a faluba.) Az államosítás után (Teleki Ernő, a grafikai tehetséggel megáldott gróf volt az utolsó tulajdonos) az állami gazdaságé lett az épületegyüttes, és használta is mindenre, amire csak lehetett. Így aztán 1990-ben alaposan lelakva, már romos állapotában gazdátlan maradt, és romlott folyamatosan mostanáig. Az egykori Teleki-kastélyt azonban most uniós forrásokból végre felújítják: a helyi önkormányzat 4,8 millió euró­ból kulturális központtá alakítja a barokk épületegyüttest, amelyet a tervek szerint a látogatók előtt is megnyitnak majd.