Az emigráns magyarok és az aranyláz

A régi pénzek értékét a ritkaságuk mellett az állapotuk határozza meg (Fotó: Ficsor Márton)

Különleges tételt vezetett be 1856 áprilisában az illetékes munkatárs a Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyvébe. Aranypénzek érkeztek San Franciscóból, amelyeket 1855. augusztus 13-án adott postára Wass Sámuel gróf. A pedánsan beosztott, szép betűkkel vezetett leltárkönyv utolsó, Jegyzetek rovatában a tétel mellett ott szerepel a megjegyzés: „1855 augusztusától mostanáig Bécsben tartóztatták”. Hát hogyne tartóztatták volna a Habsburg-önkényuralom idején, hiszen a feladó az 1848–49-es magyar szabadságharc egyik aktív résztvevője, az 1814-ben született czegei Wass Sámuel gróf volt, aki ifjú korában gyalogosan bejárta Európa déli részét az Al-Dunától Szerbián és Trieszten át Velencéig és Milánóig, majd Tirolon át tért haza, már szerb és olasz nyelven is beszélve.

A gróf Doboka megye főispánja és országgyűlési képviselő is volt a kérdéses időszakban, majd pedig konstantinápolyi követ. Innen Párizson át Amerikába ment fegyvereket vásárolni és kisebb hadiflottát szervezni a fiumei kikötőbe. Brazíliát is megjárta, majd 1849 augusztusa után New Yorkban az emigránsok útját egyengette, így barátkozott össze a fémkohászatban járatos Molitor Gusztávval, és együtt mentek Kaliforniába az akkoriban kibontakozó aranyláz idején. Bár nem találtak sok nemesfémet, 1851-ben érctisztítót alapítottak, ahol a legmodernebb technikát alkalmazva negyvennyolc órás határidővel vállalták a beadott aranyrögök és aranypor feldolgozását, rudakba öntését. Az Amerikai Egyesült Államok hivatalos finomítója csak nyolc napra vállalta ezt a munkát, ezért jól ment a Wass, Molitor & Co. elnevezésű cég szekere.

Olyannyira, hogy 1852 és 1855 között pénzveréssel is foglalkoztak, ugyanis állami pénzverde csak 1854-től működött San Franciscóban, addig magánvállalkozások biztosították az érméket az élethez. Így Wassék összesen két és fél millió dollár értékben vertek öt-, tíz, húsz- és ötvendollárosokat, nem mellesleg 3,5 milliós értékben állítottak elő rúdaranyat. Wass gróf, aki kétségtelenül egész életében a magyar felemelkedés ügyét szolgálta, úgy gondolhatta, hogy az érmék Magyar Nemzeti Múzeumba küldésével és kiállításával a passzív ellenállás idején kitartásra és cselekvésre ösztönözheti az otthon maradottakat. Aztán 1858-ban a tulajdonrészét eladva maga is hazaindult, és itthon folytatta politikai tevékenységét.

A régi pénzek értékét a ritkaságuk mellett a tartásfok határozza meg, amely azt jelenti, hogy milyen fizikai állapotban maradt fenn az adott példány, mennyire kopott, milyen használati nyomok látszanak rajta. Az Amerikai Egyesült Államokban használt tartásfokskála a pénzeket állapotuk alapján 1 és 70 között rangsorolja, a 60-tól 70-ig tartó rész a legmagasabb, verdefényes kategória. Tehát minél magasabb a szám, annál szebb példányról van szó, és annál értékesebb is.

A Magyar Nemzeti Múzeum tárlatán a grófot a fényképe mellett eredeti, autográf levele is felidézi. A központi tárlóban lévő három aranydollár (egy ötös, egy tízes és egy ötvenes), valamint a már említett, az idézett bejegyzésnél nyitva lévő leltárkönyv mellett olvashatjuk a Numismatic Guarantie Corporation érmevizsgáló világcég 2018-as minősítését is, amely 63-asra és 64-esre értékeli a gyűjteményben lévő pénzeket.

Egy digitális képkeretben az ottawai National Gallery of Canada marcona aranyásókat mutató fotói szerepelnek: kezükben ásó vagy csákány és az elmaradhatatlan aranymosó tál, övükben pedig vadásztőr és a Derringer pisztoly látható.