Az elszántság diadala: Losonczi Béla újjászületése

A cím nélküli műalkotások történetét a tárlat látogatóinak kell kitalálniuk (Fotó: Bodnár Patrícia)

Losonczi Béla 2009-ben, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójaként, diploma előtt állván kapott sztrókot, és bénult meg az addig inkább használt jobb keze. Miközben beszédkészségét is jórészt elvesztette, nem törődött bele a megváltoztathatatlanba. Mert mindent, amit tudott jobb kézzel, azt szépen, lassan, szívós igyekezettel megtanulta ballal is. Megtanult először rajzolni, azután festeni is, mondhatni: újjászületett művészként – két év leforgása alatt.

Marosvásárhelyen született 1974-ben, majd kilenc, a Nyárád mellett eltöltött gyermekév után a család román állampolgárságát elveszítve, hontalanként Magyarországra költözött. Teherautóra rakták, ami ráfért, és egy budapesti rokon adott nekik először szállást. Aztán az állatorvos apa a herceghalmi állami gazdaságban talált munkát, ide is költöztek. Innen végezte el az egészen kis kora óta sokat és jól rajzoló Losonczi Béla a Kisképzőt, majd nyert felvételt a művészképzés fellegvárába, ahol mesterétől, Kis-Tóth Ferenctől kapott szakmai iránymutatásokat.

Hogy aztán ezek mennyire épültek be a most kiállított és korábbi munkáiba, azt nem lehet tudni. Mert Losonczi Béla világa egészen különös, egyedi világ, amelynek sűrűjében, középpontjában az ember által használt, koptatott, fúrt és faragott fa is ott áll. Nemcsak praktikus okok miatt emeli fel ezeket a fákat magasra, ad nekik új értelmet és életet, hanem mindezt a Nyárád mentéről, korábbi otthonából hozza. (Ahová, egészen pontosan Nyárádszeredára vagy a későbbiekben Jobbágytelkére a mai napig visszajár, ha módja van rá.) Losonczi Béla azt is tudja, hogy minden ilyen fának története van. A régi, eresztékeiben meglazult gyúródeszkán valaha ügyes, azóta már elporladt asszonyi kezek által kiváló leveles tészták, pompás kalácsok készülhettek. A kredencajtót pedig nyitogatta a család apraja, nagyja, hogy ott valami nyalánkságot keressen. A bejárati ajtón sok rossz és remélhetőleg még több jó ember kopogtathatott, és most mindez ott van a Palota Galéria terében. Ezeken a nemes hordozókon szerepelnek Losonczi Béla jelei, antropomorf formái, színes alakzatai is. Nem tolakodóan, inkább érdeklődve, figyelmesen. Figyelve, reflektálva azokra a sokat látott fák hordozta történetekre. Cím nélküli képeket látunk, mert egyrészt az alkotó 2009 óta nehezen találja meg a megfelelő szavakat, de azért is cím nélküliek ezek a képek, mert nekünk, a kiállítás látogatóinak kell kitalálnunk történetüket.

A tárlat összeállítója, a művész öccse figyelt arra is, hogy a művek folyamába régebbi munkák is kerüljenek. Így ez is bizonyságul szolgál arra a töretlen akaratra, amely elérte, hogy nincs törés a pályafutásban: amit Losonczi korábban létrehozott a jobbik kezével, azt megtanulta a másikkal is. Nem csüggedt, nem adta fel, csak megmaradván annak, aki volt, újjászületett. Különleges kiállítása március 27-ig látható a Palota Galériában.