Kultúra
Az anyanyelveket ünneplik
Kéthetente kihal egy nyelv – angolul lesz a világ?
A világnapot annak emlékére tartják, hogy 1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. A bangladesi diákok február 21-én tiltakozásul az utcára vonultak, és a rendőrség öt diákot megölt. A globalizáció következtében rohamosan növekednek a kis nyelvekre leselkedő veszélyek. Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete (UNESCO) szerint ebben az évszázadban a kihalás veszélye fenyegeti a világon beszélt hatezer nyelvnek több mint a felét, miközben világnyelvként feltartóztathatatlanul hódít az angol.
Ahhoz, hogy egy nyelv önálló életet élhessen, meghatározott számú beszélő szükséges, bizonyos lélekszám alatt a nyelv elhalásának folyamata megállíthatatlan. A feltételezések szerint manapság kéthetente-havonta hal ki egy nyelv. A magyart a herderi jóslat ellenére nem fenyegeti az eltűnés veszélye, sőt 2004 májusától, hazánk EU-csatlakozásától az Európai Unió hivatalos nyelveinek is egyike – írja az MTI.