Kultúra
Április végig lehet jelentkezni a művész ösztöndíjakra
Eddig száz alkotó részesülhetett a támogatásban
A pályázó maga osztja be a 36 hónapos munkatervét négy-négy hónapos részekre bontva. Az akadémia rendszeres konzultációkkal, ösztöndíjas találkozókkal segíti a támogatottakat pályázati céljaik elérésében.
"Tavaly hirdettük meg először ezt a pályázatot, amely egyedülálló a művészet-művészetelmélet területén, hiszen 36 hónapos támogatási időszak van, havi bruttó 200 ezer forintos támogatással és egy teljesen szabad pályázati lehetőséggel" - hívta fel a figyelmet a lehetőségre az MMA főtitkára, Kucsera Tamás Gergely az M1-en.
Tavaly több mint kétezren regisztráltak az elektronikus pályázatbeadási felületre, ebből hatszáz pályázat került a döntőbizottság elé, végül száz alkotó részesült támogatásban. A feltételek az idén sem változnak, az idén is 100 alkotó kaphatja a havi kétszázezer forintos juttatást.
Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatása. A pályázaton részt vehet minden olyan magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy, aki a támogatási időszak kezdetéig (2019. szeptember 1.) betöltötte 18. életévét, de még nincs 50 éves.
Az elnyert művészeti ösztöndíjakat három éven át folyósítják, a támogatási időszak 2022. augusztus 31-én zárul. Az MMA Művészeti Ösztöndíj program pályázati felhívása már elérhető a pályázatot lebonyolító Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete honlapján, a www.mma-mmki.hu portálon.
