Kultúra
Ami egy grófi család után fennmaradt
Megérkezett a Nemzeti Múzeumba a Szapáryak felbecsülhetetlen eszmei értékű hagyatéka

A Nemzeti Múzeumban sajtótájékoztatón mutatták be tegnap a Szapáry-hagyatékot. Az örökség megszerzésében elévülhetetlen érdemekkel bíró Szapáry Antal volt amerikai magyar nagykövet ismertette a hagyaték fellelését, s ő még nagykövetként jutott el unokatestvéreihez, Gladys és Paul Szapáryhoz. Ők éppen el akarták adni a házukat, és helyet kerestek az örökségnek. Ekkor lépett a Mikes Kelemen Programon keresztül a magyar állam, így most, három év után a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Termében mutathattak meg négy festményt, fényképalbumokat és okleveleket a hagyatékból. Amelyek Szapáry György elmondása szerint jórészt még a világháború előtt kerültek ki Amerikába, a maradékot pedig Gladys és Paul apja, gróf Szapáry Antal 1948-as emigrációja idején vitték ki. A festmények vásznait felcsavarták, s emiatt később restaurálni is kellett azokat.
Így volt látható most a bécsi festő, Franz Schrotzenberg gróf Szapáry Gézáné Győry Máriát és Pál nevű kisfiát ábrázoló hatalmas vászna, vagy a dinasztiaalapító Szapáry Péter (1630–1703) vörös mentés portréja. A Veszprém melletti Szápárról induló család felemelkedését Szapáry Péter révén a török háborúkban mutatott vitézségének köszönhette: 1690-ban Péter megszerezte a családnak a Muraszombat melletti birtokokat és hétágú bárói koronát, majd fiai 1722-ben megkapták a grófi címet is. A hagyatékot menekítő Szapáry Antal a Magyar és a Nemzetközi Vöröskereszt összekötő tisztje volt, a második világháború alatt megjárta a mauthauseni koncentrációs tábort is. Az Egyesült Államokba érkezése után, 1949-ben megalapította a Magyar Nemzeti Sportszövetséget, amelynek iratanyaga is a Nemzeti Múzeumba került. A szövetség mindvégig támogatta az emigráló magyar sportolókat, így az szervezte meg a melbourne-i olimpia után a szabad világot választók kivándorlását, lakhatását és később versenyeztetését is.
A szövetség dokumentumai, a sportolók levelezése mellett tizenegy albumnyi fotográfia is érkezett, jórészt a 19. századból. Ezeken keresztül bepillantást nyerhetünk a magyar arisztokrácia hétköznapjaiba és ünnepeibe. Itt vannak az abbáziai és a marienbadi nyaralásokon készült fotók, vagy éppen a grófi birtokon szervezett vadászatok képei, amelyeken vendég volt többek között Louis Blériot, a repülés úttörője is a feleségével. A tizenegy között megérkezett annak a Keglevich Augusztának az albuma is, aki harmincnyolc éves korában vált el Szapáry Antaltól, és kalandos úton, Deák Ferenc igazságügy miniszteri engedélyével ment feleségül nagy szerelméhez, Batthyány Kázmérhoz, a Szemere-kormány külügyminiszteréhez. Az oklevelek közül mindenképpen említést érdemel III. Károly függőpecsétes, pergamenre írt dokumentuma, de talán még ennél is fontosabb a sportszövetséggel kapcsolatos iratanyag: többek között Zádor Ervin vízilabdázó, Keleti Ágnes tornász és Benkő Pál nemzetközi sakknagymester levelezése. A több folyóméternyi papír tartalmazza a Magyar Nemzeti Tanács, Nagy Ferenc és Varga Béla iratait is.