Államférfi szivarral

A szivarjáról és iszákosságáról is elhíresült brit államférfi, Sir Winston Churchill élete számos könyv és film alapanyagául szolgált már az elmúlt évtizedekben. Ezúttal Joe Wright, a BAFTA- és Golden Globe-díjas rendező alkotott újabb drámát A legsötétebb óra címmel, de nem tudjuk, mi oka lehetett erre. Talán az, hogy a Z generáció is tisztában legyen a brit politikus nagyságával? Mindenesetre profi, nézhető opus született, még Gary Oldman is hasonlít egy kicsit a néhai miniszterelnökre.

Igen, ez minden Churchill-film alfája és ómegája: a főszereplő. A múltban ezt úgy oldották meg, hogy kerestek egy hasonló alkatú és fizimiskájú színészt, akit aztán kezelésbe vettek a szabók és a maszkmesterek. No meg tükör előtt hetekig gyakorolta a mozgást, a gesztusokat, a beszédet. Nos, változnak az idők, most már a vasággyal együtt is csak hetvenkilós Gary Oldmanból olyan, a felesége által is csak Malackának hívott, túlsúlyos Churchillt rittyentettek, hogy az csak csoda. Igaz, kellett ehhez a szilikonmaszkok utolérhetetlen zsenije, Kazuhiro Tsuji, akit állítólag maga Oldman csábított vissza a hiperrealista szobrászkodással töltött, jól megérdemelt nyugdíjból erre a filmre. A maszkmester és csapata állítólag minden forgatási napon három és fél órán át pakolta fel Oldmanra az arcot, és az is két órába telt, amíg leszedte a tokákat, pofazacskókat. És persze kellett a számítógépes program is, mert a hiperközeliken azért azokat a pórusokat nem lehetett volna gumiból olyan élethűen összehozni. Hogy aztán Oldman testén is volt szilikon, az is nagyon valószínű, de a kezéről (meg a szájáról és homlokáról) sajnos lemaradt a kövérítés, így aztán némileg csökkent a látvány élvezeti értéke.

Amit tovább rontott a történelmi hitelesség deficitje. Mint például hogy Churchill többször is leszobafestőzi Hitlert, akiről ez az ostobaság csak a múlt század második felében terjedt el. A kitűnő intelligenciával bíró Churchill nagyon jól tudta, hogy kivel áll szemben, ezért is tartott ki a végsőkig az őt békekötésre sarkalló kormánytagokkal szemben. Nem valószínű hát, hogy szobafestőzött volna. A film amúgy Franciaország lerohanásáról, a brit expedíciós haderő és a francia seregtöredékek legendás kimenekítéséről, ugyanakkor Churchill miniszterelnökké válásáról és kormányzásának e világtörténeti szempontból is egészen fontos időszakáról egyaránt szól.

A stáblista elején olvashatjuk John Lukacs nevét: a neves történész könyvet írt A párviadal címmel ezekről a hetekről, de valahogy nem emlékszünk arra, hogy a remek könyvben olvashattunk volna szobafestőző brit miniszterelnökről. Arról viszont igen, hogy Hitler Dunkerque előtt megállította a páncélosékeket (ahogy a filmben is hallhattuk, a harckocsik valóban az érintetlen francia benzinkutakon „tankoltak”), és két hétig várta a britek békeajánlatát. Ami épp Churchill hozzáállása miatt sosem érkezett meg a film szerint, de azért ez sem volt ilyen egyszerű. De persze egy játékfilm sosem tudja kibontani az igazság minden részletét, ne várjuk el ezt Joe Wright mozijától sem. Egyébként jó rendező, olyan opusokkal, mint a hazánkban is mindenki által kedvelt Büszkeség és balítélet vagy a szépen díjazott Vágy és vezeklés. Aztán, ha nehéz is az elején belelátnunk Churchillt, Gary Oldman nem csak James Gordon hadnagyot tudja eljátszani a Batman-szériában. Beérett színész, a brit iskola egyik legjobbja jelenleg. És láthatóan érdekelte ez a szerep, meg is tanult „churchillül” mozogni, beszélni a rendelkezésre álló felvételekről. Az élete párját, Clemmie Churchillt alakító Kristin Scott Thomas méltó partnere a filmben, ahogy az örök ellenfelet, Halifax grófot alakító Stephen Dillane is igencsak meggyőzően alakít. A jelmezek és kellékek természetesen hozzák a brit színvonalat, a külső felvételek is meggyőzők. Vannak a filmnek felemelő és humoros pillanatai is, mi pedig ismét tudatosíthatjuk magunkban, hogy úgy általában a zsarnokság – itt most a nácik – ellen a végsőkig küzdeni kell, és némi vér, verejték és könnyek után a haza majd fényre derül.

A legsötétebb óra (2017)
Rendező: Joe Wright
7/10