Kultúra
Akik áttörték a konvenciókat
Egy fizikus és a magyar nonfiguratív alkotók – Szó szerint hiánypótló tárlat látható az 1945 utáni magyar képzőművészetről az óbudai Vasarely Múzeum felső szintjén
Nagyon jó kiállítást válogatott össze Pócs Veronika kurátor a Los Angelesben élő fizikus, Grüner György 1945 utáni magyar festészetet felölelő gyűjteményéből az óbudai Vasarely Múzeum számára azoknak a Vasarely-munkáknak a helyére, amelyek most a madridi Thyssen–Bornemisza Múzeumban vannak kiállítva.
Adott volt hát a tér, a múzeum emeleti része, és mint azt a gyűjtő is hangsúlyozta a tárlat minapi sajtóbejárásán, a szempont az volt, hogy „a kevesebb több”. Ennek ellenére nem kevés munkával találkozhatunk a szeptember 9-ig látható tárlaton a magyar nonfiguratív festészet hőskorától egészen napjainkig. Ezekre a művekre, mint ahogyan a gyűjtőre is, jellemző a kísérletező kedv. Az 1980-ban Amerikába disszidáló, 1943-as születésű Grüner a félvezetőkkel végzett kutatásaival alapozta meg hírnevét és vagyonát. Az UCLA professzoraként lehetőséget kapott arra is, hogy az általa tudatosan választott időszakból, az 1945 utáni magyar képzőművészetből válogasson össze magának egy jelentős gyűjteményt. Azok a művészek érdekelték, akik áttörték a konvenciókat.
Így a gyűjtemény legkorábbi darabjai az Európai Iskola alkotóinak munkái közül kerültek ki, különös tekintettel Lossonczy Tamásra, akinek egy olyan 1941-es absztrakt festménye is szerepel a tárlaton, ami elkerülte a festő műtermét megsemmisítő bombatalálatot. Van itt néhány munka Gyarmathy Tihamértől is. Ez a Kállai Ernő művészeti író köré szerveződő Galéria a 4 Világtájhoz művészcsoport rövid, hároméves virágzásának az ideje a mindent elborító szocialista realizmus előtt. A másik, nagyobb tér központi helyére a néhány napja elhunyt Birkás Ákos három nagyméretű, műanyag lappal „megfestett” Feje került. Ezek a fejek voltak azok a művek, amelyekkel a művész kilépett a nemzetközi porondra. Birkás mellett mindjárt megjelenik az Iparterv-csoport is, mégpedig a legjelentősebb alkotóival. Magyarországon még a hatvanas évek végén is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki kísérletezzen, és ez a bátorság akkor megvolt Nádler Istvánban, Haraszty Istvánban, Bak Imrében, Deim Pálban, Hencze Tamásban, Gáyor Tiborban, Keserü Ilonában, Konok Tamásban és Maurer Dórában is. Különösen erős a tárlat Keserü Ilona gesztusfestészetét megmutató része, amely sokszor közel állt a fizikához és a matematikához (a Möbius-csomó ihlette művek), így nem véletlen, hogy bekerültek egy-egy kísérletező fizikus gyűjteményébe. A negyvenes alkotók esetében is elsősorban a kísérletező kedv volt a kiválasztás alapja. Így kerülhettek a gyűjteménybe és most a kiállításra például Wolsky András munkái, aki dobókocka felhasználásával dönt a színekről és a kompozícióról. De ilyen optikai játékokon alapuló kísérletek Benedek Barna plexiből „hajtogatott” művei is vagy az Angliában alkotó Bolygó Bálint saját tervezésű rajzológéppel előállított kísérleti grafikái.