Aki több volt, mint Picasso múzsája

A „Picasso múzsájának” nevezett Françoise Gilot mindig több volt, mint múzsa, ezt hamar megállapíthatjuk a Várfok Galériába belépve. Ahogy a két világháború között más polgári származású ifjú hölgyek, úgy ő is tanult jogot, filozófiát, de bevallása szerint igazából már ötéves kora óta csak a képzőművészet érdekelte, ezért is iratkozott be az atyai tilalom ellenére a párizsi Julian Akadémiára. És már tizenévesen művészek társaságát kereste: Braque, Matisse, Juan Gris, Apollinaire, Aragon, André Breton, Paul Éluard, valamint Cocteau köreiben mozgott. Párizsban 1939-ben találkozott mások mellett Rozsda Endrével is, akin keresztül eljutott aztán Picasso műtermébe. Előbb azonban Rozsdánál dolgozott, míg az éjszakázások után ebben az időszakban a szürrealizmussal kacérkodó festő aludt, addig az övé volt a műterem.

Az alkotást Picassóval való 1946-os összeköltözése után sem hagyta abba, csak a festészetet, mégpedig tudatosan, nehogy túlságosan szerelme hatása alá kerüljön. Az együtt töltött hét év alatt rajzolt, és litográfiákat készített, 1952-ben megrendezte első önálló kiállítását. Daniel-Henri Kahnweiler, a korszak neves műkereskedője pedig átvette a képeit, és készíthetett litográfiákat a legnagyobbak között Mourlot műhelyében is. Ilyen feltételek mellett indult el Françoise Gilot a pályán, és ebbe kódolva is volt a siker, amit persze megtámogatott az 1964-ben megjelent visszaemlékezése, Az életem Picassóval című kötet is.
Gilot később, 1970-ben második férjéhez, a híres kutatóorvoshoz és virológushoz, Jonas Salkhoz költözött New Yorkba, és vele járta be a világot. Az utazások során vázlatokat készített, amelyek közül most a szenegáli, az indiai és a velencei rajzokat jelentette meg díszkiadásban a Taschen Kiadó. Az örökifjú Gilot a Várfok Galéria művészei közé tartozik, 2000-ben volt itt az első kiállítása. A Várfok az egyetlen galéria Európában, amely a festőművész munkáival foglakozik, s ez alkalommal az utazásokról készült rajzokat, litográfiákat, festményeket láthatjuk tőle.

A Végtelen utazás című tárlat anyaga kiegészült néhány Tunézia és a mitológia inspirálta művel is, illetve látható négy idén készült, Velencére emlékező kis akvarellel is, hiszen Gilot kilencvenhét évesen sem hagyta abba a munkát. A tárlaton vetített videó tanúsága szerint nagyon sajnálja, hogy már nem vállalkozhat a hosszú repülőútra, ugyanis 1998 és 2000 után még a mostani kiállításra is szívesen eljött volna.

Gilot alkotásain keresztül most vele utazhatunk Szenegálba, ahol 1981-ben járt a gyermekbénulás ellen küzdő férjével. Casamance faluban a bennszülöttek gyors és energikus tánca ragadta meg, ezeket a mozdulatokat adja vissza absztrakt formában három nagyobb méretű litográfián. Indiába 1976-ban jutottak el először, ahol a nők életstílusa, mozgáskultúrája és öltözködése fogta meg, mindezt a most kiállított dinamikus, kékes árnyalatú akvarelljein láthatjuk. Gilot gyermekkora óta vonzódik a tengerparthoz, Velencébe pedig első férjével járt először 1955-ben. A lagúnák városa bár megérintette, de ne várjunk tőle vízen tükröződő palazzókat. Gilot az emlékeit szintetizálva készíti el Velencéhez köthető munkáit is, mint ahogyan az antik világ, mitológia, az újjászülető Főnix, vagy Ariadné és Dionüszosz története sem a szokványos módon jelenik meg alkotásain, amelyek október 27-ig tekinthetők meg.