Aki már nem akart absztrakt lenni

A 18. századi volt kereskedőház rekonstrukciója már igen időszerű volt (Fotó: MH)

Az utca felé néző boltíves ablakokkal egykor üzletként működött az a 18. századi barokk kereskedőház Szentendre Fő terén, amelybe Kmetty János halála után hat évvel került a művész özvegye révén a hagyaték, egészen pontosan 275 tétel. Ebben az olajfestmények mellett szép számmal voltak vázlatok és grafikák, közöttük üvegablakok és azok tervei is. Aztán 1978-ban az özvegy további műveket hagyott a múzeumra, így alakult ki az a kollekció, amelyet lassan négy évtizede láthatunk a Kmetty Múzeumban.

Az épületben már öt esztendeje problémák jelentkeztek, így ideje volt a komoly rekonstrukciónak. A tető cseréjével, a homlokzat felújításával és átalakításával, a közfalak átrendezésével és nem utolsósorban a fűtés és a világítás korszerűsítésével járó munkát a humántárca Kubinyi Ágoston-pályázatából elnyert 33 millió forintból, a szentendrei önkormányzat 18 milliójából és az anyaintézmény Ferenczy Múzeumi Centrum hétmillió forintjából végezték el.

Mint ahogyan az már a néhány éve felújított Czóbel Múzeum esetében megvalósult és bevált, itt is évente változni fog az állandó tárlat. Elsősorban kölcsönzött művek jelentik az átalakulást, így a múzeum felújítás utáni megnyitásával induló új, Az örök kereső című tárlat egyik legfontosabb alkotása Kmetty 1915-ös keltezésű munkája, az Aranykor (Forrásnál). Ez a mű 2001 decemberében hatmilliós kikiáltási áron kelt el a Kieselbach Galéria árverésén, a külföldi tulajdonos most egy évre adta kölcsön a művész első párizsi tartózkodása után festett képet, amely az életmű egyik legjelentősebb darabja. Érződik rajta a vágyódás az elveszett édenkert és a harmónia iránt, de a Kmetty párizsi tartózkodása során először látott Cézanne-képek hatása is. Az, hogy túllépve az impresszionistákon a festők már nem lefesteni akarják a látványt, hanem vele egyenértékű világot, kompozíciót próbálnak létrehozni. A Miskolcon született, Kassán felnőtt kereskedősegéd Kmetty nem a szokványos utat járta be. Pestre kerülve a munka mellett Szablya-Frischauf Ferenc iskolájában rajzolt, de kijárt Ferenczy Károlyhoz is az Epreskertbe, 1911-ben pedig a bátyjától kapott kölcsöntélikabát zsebében 200 koronával, elindult Párizsba, ahonnan hat krajcárral tért haza mint az első magyarországi kubista, mert a Pellerin-gyűjteményben láthatta Cézanne mellett Picasso műveit is. Kmettynél ez egyfajta a saját világához igazított kubizmus volt, de annyira új festészet, hogy együtt állított ki a Nyolcakkal, a Képzőművészek Új Társaságával, a neósokkal, az aktivistákkal, és szerepelt Kassák 1918-as MA-tárlatán is.

Szentendrére először valamikor a húszas években a barátjával, Perlrott-Csaba Vilmossal jutott el. Nagybánya, majd Kecskemét mellett aztán leginkább itt festett nyaranta, 1945 után pedig tagja lett a Szentendrei Festők Társaságának, de idejének javát már a közszereplés és a tanítás vitte el. A baloldali beállítottságú festő 1946-tól tanított a Képzőművészeti Főiskolán, majd annak festészeti tanszékét is vezette 1969-es nyugdíjazásáig. Így ért révbe hát az „örök kereső”, akinek a továbblépést talán az absztrakt művészet hozhatta volna. De ő nem lett absztrakt, amiről így vall a 82 éves korában papírra vetett egyik önéletírásában: „Ezt a képsíkon történő változott megjelenítési módot a festők sokan gyakorolják; a festészet szükségszerű fejlődésének tekintik. (…) Hivatalosan is elfogadták ezt a művészetet, egyes múzeumokban absztrakt alkotások egész gyűjteményei vannak. (…) Én magam már nem lettem absztrakt. Az ábrázolás is rengeteg élményt ad. Oda vagyok elkötelezve.”