Kultúra
Ahol Csáth Géza volt egykor a fürdőorvos
A Kassa közelében található Stósz bányaváros volt, ma gyógyvizeiről híres
Stósz a sötét középkorban vashámoroknak otthont adó bányavárosként működött. Első írásos említése a tatárjárás évéből való, a közeli Jászó premontrei apátságának oklevelében fordul elő a hely neve. A Gömör-Szepesi–érchegységből útnak induló Bódva völgyében, a tenger szintje felett 632 méteren fekvő helyre a német bányászok már a tizenharmadik század második felében templomot építettek, 1696-ban pedig Stósz (magyarul halom, meddőhányó) bányavárosi rangot is kapott a bécsi magyar királytól, a majdnem ötven éven át uralkodó I. Lipóttól. Vas- és rézbányái, hámorai egészen a tizenkilencedik század elejéig működnek, majd mivel egyre kevesebb ércet adtak, kések gyártására ösztönözték a helyi vállalkozókat. Stósznak két nagyobb késüzeme is volt, az elsőt Wlaszkovits József alapította 1827-ben, a második Komporday Róbert nevéhez fűződik. A stószi késeket, bicskákat az ország határain túl is jól ismerték. Eljutottak Amerikába, Németországba, de a Balkánra és Törökországba is.
Aztán kisebbik gyár tulajdonosa, Komporday Róbert 1880 körül a késeiből szerzett jövedelmet társaival együtt egy fürdő alapításába forgatta. A falutól húsz percre lévő tizenkét bővizű forrásnak köszönhetően meg is alakult a részvénytársaság, és 1883-ban megnyitott a fürdő, amelynek először Komporday Róbert fából épült villája volt a központja. Négy esztendő múlva pedig komoly orvost is szereztek az élére Czirfusz Dezső személyében – később ő is takaros villát húzott fel a Bódva völgyében. Később, 1911-ben Csáth Géza tevékenykedett itt fürdőorvosként – a magányos hölgyek legnagyobb örömére. Csáth ekkor már a morfium rabja volt, azért is hagyta ott a pesti Moravcsik-klinikán betöltött állását, ahol nyilván hamarabb szemet szúrt volna a viselkedésében beállt változás, mint itt, ebben az egyszerre mindössze néhány tucat vendéget ellátó létesítményben.
A város fürdője jelenleg is működik, leginkább a légzőszervi panaszokra specializálódott, de jó hatással van a civilizációs és mozgásszervi betegségekre is. Borovszky Samu leírása szerint „a fürdő gyógyhatását levegőjén kívül a vízgyógymód, a fenyő-fürdők, tej-gyógymód, nemkülönben a massage és villanyozás segítik elő”. Borovszky megjegyzi, hogy Stósz egyike Magyarország legolcsóbb gyógyhelyeinek és „ajánlható az idegrendszer, a légző és emésztő szervek bántalmainál, a rossz vérkészítés eseteiben is”. Látogatóinak legnagyobb része akkoriban ideggyengeségben, tüdő- és légcsőhurutban, tüdővészben és vértorlódásokban szenvedőkből állt. Tőle tudjuk, hogy egy-egy idényben négyszáz vendége is volt a fürdőnek, közülük többen a városkában laktak, „ahol betegek befogadására szintén elég alkalmas lakás és jó hírű vendéglő van”.