Ahogy a forradalmak felfalják gyermekeiket

, a szuprematizmust pedig tanítványaival együtt az állami porcelángyár csészéin és tányérjain gyakorolhatták. Kandinszkij és Chagall időben (1922, 1923) megpattant, de voltak, akiknek ez nem sikerült. Ott van az új színház megteremtője, Vszevolod Meyerhold, vagy éppen a lett Gustav Klutsis, aki plakátban alkotott nagyot, és bolsevikként Lenin autóját is vezette. Őket a nagy terror idején végezték ki – döbbenetes volt látni rabosításukkor készült fotográfiáikat.

Voltak persze sokan a gond nélkül együttműködők kategóriájából is, akik boldogan hagyták felhasználni magukat. Akik csak fényképről festhettek Sztálin-portrét, és szakmányban az építkezésekről készítettek hatalmas tablókat. Ők sosem voltak avantgárdok, és biztos tetszett az is nekik, amikor a Képzőművészeti Akadémiát ismét visszakapták a figurális festészet művelői. Ekkor már égették is a forradalmi festők munkáit, a kereteket természetesen megkímélve. Ami megmaradt, annak egy része az akadémia elfalazott szobájában volt elrejtve, és jórészt még most sem a falakon van, hanem a raktárakban.

Talán azért, mert ahogyan a bolsevikok, Oroszország mostani urai sem tudnak igazán mit kezdeni ezekkel a művészeti forradalmárokkal. Amit pedig nem tudnak felfogni, az veszélyes is lehet a hatalmukra.