A törtetés természetrajza

A 19. századi brit társadalmat, különösen a napóleoni háborúk idején erkölcsileg hanyatlásnak indult, az anyagi javakat mindennél fontosabbnak tartó felső középosztályt tűpontosan ábrázoló, sőt, itt-ott kigúnyoló történet adaptálásába azonban sokaknak beletört a bicskája. Egyrészt, mert a 19. századi nagy realista regények sorába illeszkedő, nyolcszáz oldalas mű megannyi szereplőjét számon tartani nehéz. Másrészt az írója által is „hőstelennek” bélyegzett regényt úgy feldolgozni, hogy legyen benne a nézőt megfogó figura, szintén nem könnyű feladat, nem beszélve Thackeray unos-untalan előbukkanó megjegyzéseiről, melyek az irodalmi alapanyag elengedhetetlen részei, mi több, a Hiúság vására alaphangvételét, szatirikus-ironikus felhangját meghatározó, írói kiszólások.

Azonban – ha nem is maradéktalanul – a legnagyobb angol kereskedelmi csatorna, az ITV által felkért csapatnak ez sikerült: a szeptember eleje óta, az HBO-n itthon is sugárzott Hiúság vására sorozat eddigi három része alapján messze kiemelkedik a brit kosztümös szériák közül. Gwyneth Hughes forgatókönyvíró-producernek ugyanis sikerült úgy összefoglalni, valamint Becky (Rebecca) Sharp karaktere köré fonni az amúgy is elsősorban az árva, felsőbb társadalmi körökbe mindenáron bekerülni óhajtó, okos szélhámosra koncentráló történetet, hogy az izgalmas, szórakoztató, kellően regényhű és mégis egyedi legyen. A szuggesztív, rendkívül hangulatos, magával ragadó végeredmény persze nem jöhetett volna létre James Strong rendező erős keze, látásmódja, Isobel Waller-Bridge remekbeszabott, eredeti zenéje, illetve slágerfeldolgozásai (például Madonna Material Girl), valamint a főszereplő fiatal színészek teljesítménye nélkül. Hogy csak párat említsünk közülük: Olivia Cooke az éleseszű, ám csalfa Becky Sharp szerepében, Tom Bateman a jóhiszemű, hűséges Rawdon Crawley-ként vagy a buta és pipogya Joseph Sedley-t játszó David Fynn abszolút megállják helyüket az angol színjátszás nagy doyenjei mellett, akik epizódszerepeikben tündökölnek: mint Frances de la Tour, Martin Clunes és a mindig zseniális Simon Russell Beale.

Rendkívül ötletesen, minden rész előtt a híres Michael Palin által megszemélyesített írót, Thackeray-t látjuk, aki a John Bunyan A zarándok útja című allegorikus művéből kölcsönzött címben szereplő „hiúság vásárát” jelképező régi körhintát figyeli, egy-egy mondattal bevezetve a cselekményt, folyamatosan utalva annak erkölcsi-eszmei mondanivalójára.

Bár sem Thackeray Sharp kisasszony anyagiasságát és törtetését ecsetelő magyarázatai, sem társadalomkritikája nem jelenik meg egy az egyben a sorozatban, az adott karakterek kifigurázása és például Olivia Cooke többszöri, egyértelműen a nézőknek szóló kikacsintásai megfelelően helyettesítik az írói kiszólásokat. Kicsit több iróniát elbírtak volna ugyan egyes jelenetek – de talán ez az egyetlen hiba, ami Gwyneth Hughes számlájára írható. A történetvezetés és a hangulat azonban kárpótolja a nézőt.

A hét részből álló széria legnagyobb érdeme is az, hogy atmoszférateremtésével, a szereplők motivációja és az események mögött húzódó finom sejtetéssel, a nem szájbarágással eléri, hogy kedvünk legyen leemelni a polcról a könyvet. Ez ritkaságszámba megy – még az oly nagyrabecsült brit irodalmi adaptációk körében is. Az pedig már csak nekünk, magyaroknak külön érdekes adalék, hogy a sorozatot Budapesten is forgatták.

Hiúság vására (Vanity Fair)
Rendező: James Strong
HBO, kedd, 20:00
10/9