Kultúra

A szerelemtől a magasabbrendű felé

Visszatért a színpadra a budapesti klubok egyik kedvelt rockzenekara, a The Moon

Egy év kényszerpihenő után újra színpadra állt, és új videóklipet forgat a modern, érett, dallamos rockot játszó The Moon. A zenekar énekesét, Gábor Krisztiánt, dobosát, Katona Sándort, valamint gitárosait, Herczegh Károlyt és Tom de Lille-t változásról és újrakezdésről is kérdeztük. A The Moon legközelebb november 14-én látható újra színpadon. 

moon 2 álló
Katona Sándor, Tom de Lille, Gábor Krisztián, Herczegh Károly és Tokai Balázs (Fotó: Major Krisztián/The Moon)

-  Hosszabb szünet után tértek vissza a zenei életbe. Hogyan folytatják a munkát? 

GK: - A motorbalesetem miatt egy év kényszerpihenőt kellett tartanunk, de idén tavasszal újult erővel kezdtünk ismét zenélni. Átestünk egy tagcserén is, szerencsére Tom a gitáros poszton olyan színt, olyan hangzást hozott a zenekarba, amire már rég szükségünk volt. Beilleszkednie nem is nagyon kellett, hiszen tizenöt éve ismerjük egymást, közösen dolgozunk egy rockoperán, korábbi zenekaraival, a Revolutionnel és a Fleur de Lille-el is koncerteztünk együtt, utóbbi zenekar lemezén vokáloztam is.

HK: - Szeretnénk meglepni a rajongóinkat valamivel, hiszen már tíz év is eltelt azóta, hogy megjelent a Hazug vágy klipje. Terveink szerint még az év vége előtt új videót forgatunk, melynek előkészületei már folyamatban vannak.

KS: - Az elmúlt évben egy sor olyan dalt írtunk, amely még nem került rögzítésre. Túl sokat dolgoztunk a fióknak, ezen a téren is előre akarunk lépni.

- Tom, ön hogyan élte meg a váltást?

TdL: - Az elmúlt hat évben, a Fleur de Lille feloszlása után, tőlem nagyon sokszor megkérdezték hogy nem hiányzik-e a színpad... persze hiányzott, de szükségem volt az időre. Azonban hogy mennyire hiányzott, az nem is tudatosult bennem, amíg Krisz meg nem hívott a The Moonba. Ez egy olyan zenekar, ahol egyenesen akarnia kell az embernek, hogy rosszul érezhesse magát, hiszen nagyon jó hangulatúak a próbák, és kifejezetten színvonalasak a dalok. Élmény játszani őket. Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a közös munkába, az egyik zenei ötletemből már a legelső próbán közös dal született.

 - A The Moon az elmúlt évtizedben elsősorban a magyar dark-gothic színtéren vált ismertté, noha a zenéjét nem lehet egyértelműen bekategorizálni.

GK: - Amikor annak idején, még Innocence néven zenekart alapítottunk, modern rockot akartunk játszani. Végül úgy alakult, hogy a dark-gothic közösség fogadott be minket, s ez ellen nem is tiltakoztunk, hiszen szeretjük ezt a műfajt. Csakhogy ahogy például a szcéna kultikus zenekarára, a The Missionre, úgy ránk sem illik kizárólagosan a dark-gothic címke.

HK: - Egyszerűen fogalmazva dallamos, modern rockzenét játszunk, nem szeretnénk ezt tovább skatulyázni. A dark-gothic színtér egyébként is nagyon összetett, nem lehet a viszonylag egysíkú magyar közegből kiindulni, ahol a legtöbb dark-gothicnak nevezett zenekar tulajdonképpen alternatív rockot játszik.

- Milyen hatások érték a zenekart az elmúlt időszakban? Változott a hozzáállásuk a közös munkához?

GK: - Továbbra is hobbiból zenélünk, mindannyiunknak megvan a maga élete, civil munkája. Azt vettük észre tavasszal, hogy mindannyian örömmel jövünk le próbálni. Részben a tagcserét is az magyarázza, hogy olyan emberre van szükségünk, aki inkább előrelendíti, nem visszahúzza a zenekart.

KS: - Változott a munkamódszerünk is, Krisztián ugyanis már nem csak egyedül írja a szövegeket, hanem mindannyian hozzáteszünk valamit, ha úgy érezzük. Az Ébredés szövegét például Tommal ketten írták.

HK: - Amellett, hogy élvezzük a közös munkát, komolyan is vesszük azt. Tom projektszemléletet is hozott magával a zenekarba. Terv szerint dolgozunk, készül a klip, szeretnénk felvenni az új dalokat. Major Krisztián barátunk jóvoltából nemrég az új fotósorozatunkat is elkészítettük.

 - A dalszövegeken is tükröződnek a változások?

GK: - Érettebb szövegeket írunk. Korábban jórészt a szerelemről, érzékiségről szóltak a dalaink, ma már az újrakezdés pozitívumát hangsúlyozom, egy magasabbrendű kapcsolat földi leképeződését. Új dalainkban sokkal több a szakralitás, a materiális világon túlmutató gondolat.

TdL: - Sokkal optimistábbak, előremutatóbbak is az új szövegek, világosabb, tisztább a mondanivalójuk, bár a tartalmi mélység megmaradt bennük.

- Tudatos a váltás?

GK: - Az embert az inspirálja, ami történik vele. Mi is érettek lettünk, ahogy a videóklipnek szánt dalunk címe is jelzi: Változunk.

- Programadó dalról van tehát szó?

HK: - Így van, több szempontból sem véletlen, hogy ezt a dalt választottuk a következő klipünkhöz. A mondanivalója mellett azért is döntöttünk a Változunk mellett, mert rádióbarátabb dal, amely megmutatja a zenekar könnyedebbik arcát is, hiszen ez is mi vagyunk.

 - Az idő múlásával hogyan változott a zenekar közönsége?

GK: - A kétezres évek elején volt egy stabil közönségünk, egy azóta felnőtt generáció. Ahogy basszusgitárosunk, Tokai Balázs személyében a zenekaron belül is megjelent egy új nemzedék, úgy szeretnénk a közönségből is egy új réteget is megszólítani, nyitottak maradni a fiatalok felé.

HK: - Aki zenét hallgat, az különben is kortalan. Lényeg, hogy találjon valamit a zenében, ami hozzá szól. A mi zenénk elég színes ahhoz, hogy több korosztályt is megszólítson. Csak mert az ember felnő, nem biztos, hogy ki kell zárnia, amit fiatalon szeretett. 

Legközelebb november 14-én, az Ivan and the Parazol társágában lép fel a The Moon a budakalászi Rockházban, december 13-án pedig félakusztikus koncertet adnak a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban. A jótékonysági esten több más zenekar is fellép, a bevételekkel a látássérülteket támogató Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesületet segítik. Ezt követően január 16-án, a ShowBarlangban koncertezik legközelebb az együttes. További információk a The Moon fellépéseiről a zenekar Facebook-oldalán találhatóak..

 

Objektum doboz