A szentendrei iskola és Jézus élete

Három festőművész, Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba választhatott huszonegy újtestamentumi, Jézus életéről szóló jelenet közül. A munkáikból álló, a Vigadóban ingyenesen megtekinthető kiállítás képei felkérésre készültek, Matula Péter svédországi gyűjtő kereste meg a három művészt, akik valamennyien kapcsolódnak a szentendrei iskolához, hagyományhoz, hogy készítsenek egy-egy sorozatot Jézus földi életének jeleneteiből. A három, stílusjegyekben és habitusban igen csak eltérő festő pedig eleget is tett a felkérésnek és 2001-ben munkához is láttak. A 2012-ben útrakelő tárlat mellé pedig országos gyermekrajz-pályázatot is hirdettek, a beérkező munkákat pedig megyénként értékelve, megszületett egy a „profikkal” párhuzamos kiállítás is, amelyben jórészt vízfestményekkel mesélik el ezeket az örök történeteket azok, akiknek csak most nyílik a szemük fel a világra.

A Kossuth-díjas Aknay János 1970-ben telepedett le Szentendrén, és hozta mindjárt létre barátaival, mások mellett ef Zámbó Istvánnal a mára már történelmi Vajda Lajos Stúdiót. Aknay ugyanakkor talán kezdettől fogva a visszafogott, elmélyült festőt testesíti meg, aki nagyon jól tudja, hogy hol van, és mivel tartozik a szentendrei iskolának, hogyan haladhat tovább a Bálint Endre, Korniss Dezső, Vajda Lajos, vagy éppen Barcsay Jenő által kitaposott ösvényen. Életművéhez tehát jól illeszkedik Matula Péter felkérése, konstruktív szürrealista festészetében amúgy is jelentős szerepet kap mindig az angyal motívuma. Aknay tizenkét 55 x 75 centiméteres akrilképpel van jelen a kiállításon Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát használva, Krisztus fogantatásától a feltámadásig eljutva. Az utolsó két festmény, a Jézus az ítélőbíró és az Új világ – Új Jeruzsálem című képe már a Jelenések könyvéből van.

A képeken most némiképp háttérbe szorul mind a konstrukció, mind a szürreális, de hát ez a téma emelkedettségéből is következik.

Nem úgy ef Zámbó Istvánnál, akihez mindig is közel állt egyfajta „fenegyerekség”. Most sem hazudtolja meg magát, hiszen a fennkölt témához is tudatosan használja sajátos ikonográfiáját.  Ami mindjárt a sorozatának első képén, a Lukács evangélista által leírt fogantatási történet parafrázisán is tetten érhető. Ugyanakkor a Krisztus születését bemutató képen egy csillag gyalogol az istálló tetején, a hegyibeszéd örök érvényű mondatai pedig tölcsérek segítségével kerülnek bele az emberi fejekbe. A csodálatos kenyérszaporítás öt árpakenyere egy kenyérszelő késen egyensúlyoz, Lázárnak a feltámasztása előtt pedig láthatóan szaga van, ahogyan azt a Szentírás is megemlíti. A hitetlen Tamás történetében a kételkedő apostol, mint valami zsebbe, bedugja kezét a sebbe. Ugyanakkor az első kép kivételével most elmaradnak a valahol polgárpukkasztónak is szánt külső nemi szervek, ef Zámbó is tudja, hogy hol a határ.

Az ef Zámbónál és Aknaynál jó tíz évvel fiatalabb Tábori Csaba az Iparművészeti Főiskola grafika szakán végzett 1984-ben. Folyamatosan kiállító, európai szinten ismert képzőművész, aki most egy kereszt alakú térinstallációba rendezett húsz 38 × 38 centiméteres festményt, amelynek közepén egy 80 × 80-as, az Új világot – Új Jeruzsálemet ábrázoló, 2013-ban készült összegző festményt találunk. Míg ef Zámbó sorozatában a keret is illeszkedik a kép színvilágához, Tábori Csabánál különálló, vastagon keretezett „ikonokból” áll össze az alulról megvilágított installáció. Ezek az ikonok annyiban is kötődnek a hagyományhoz, hogy felbukkannak rajtuk az arany és ezüst hátterek. A központi térben a képeken egy-egy „ablak” van, ahol az adott téma megjelenik, ennek a szé­lein pedig további részletek fogalmazódnak meg.

A 2012-ben útnak induló kiállítás legutóbb 2017 novemberében és decemberében Óbudán volt látható, most a Vigadó adott otthont neki április 5-ig.