Kultúra
A reneszánsz kor a főszereplő az idei Savaria Történelmi Karneválon
Múltidéző forgatag
A megnyitót követően a Fórum színpadon a Savaria Szimfonikus Zenekar adott koncertet, a Ferences-kertben pedig tüzes játékot nézhettek a résztvevők. Ma és holnap este várhatóan több mint ezren vonulnak majd fel római légiós katonai hagyományőrzők felvezetésével különböző történelmi korokat idéző jelmezekben dobosok, zenészek, gólyalábasok és tűznyelő, tűzfújó mutatványosok kíséretében. A Ludi Savarienses jelmezes felvonulásain idén kiemelt szerephez jut a Mátyás király-emlékévhez is kapcsolódva a reneszánsz kor bemutatása. Ismét kinyit az Öreg Város Vására, a Borok utcája, a Sörtér, a Művészetek utcája, a Történelmi Témaparkban pedig a különböző katonai hagyományőrző csoportok bemutatóit láthatja a közönség. A karneválszínház Alain René Le Sage Szerelmi üzletek (Turcaret) című komédiáját mutatja be Valló Péter rendezésében, a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével. Zenei programokban sem lesz hiány a Savarián: a fesztivál vendége lesz Bródy János, Malek Andrea és az LGT Emlékzenekar. A különböző helyszínek színpadain koncertet ad majd többek közt Dés László és Tóth Vera, Deák Bill Gyula, valamint a Margaret Island, a Punnany Massif, a Bohemian Betyars, a Kerekes Band és a Firkin.