Kultúra

A nyugalom megzavarására alkalmas könyv a jövőnkről

Yuval Noah Harari világhírű történész kényelmetlen, de fontos kérdései

A Homo sapiens évezredeken át ökológiai sorozatgyilkosként viselkedett; most kezd átalakulni ökológiai tömeggyilkossá – írja idén ősszel megjelent, 21 lecke a 21. századra című könyvében Yuval Noah Harari.

A világhírű izraeli történész nem valamiféle könnyű délutáni olvasmányt kínál: nem azoknak való, akik véleménybuborékjuk kényelmét akarják élvezni. Ez az idézett mondat csak egy a sok meredek, de elgondolkoztató kijelentés közül, amelyeket a műben olvashatunk. Harari nem egyszerű feladatra vállalkozott: huszonegy témán keresztül próbálja megvilágítani a közeljövőben az emberiségre váró kihívásokat, és nem is törekszik arra, hogy kész válaszokat adjon, mert legtöbbször ezek még nem léteznek. Könyve azért fontos, mert már most felteszi azokat a kérdéseket, amelyeken a legtöbben valószínűleg csak évek múlva kezdenénk el gondolkodni, így azzal ajándékoz meg minket, amire a legnagyobb szükségünk van: idővel a megoldások kidolgozásához. A 21 lecke a 21. századra olyan témákat feszeget, mint a nacionalizmus és a vallás létjogosultsága a jövőnkben, a migráció és a terrorizmus, az adatok mint új „szupernyersanyag” körüli háború, az ebből következő digitális diktatúrák. Vagy épp a „post-truth” kérdése, azaz hogy az igazság utáni korban élünk-e – amikor fontosabb, hogy amit olvasunk vagy hallunk, illeszkedjen a véleményünkhöz, mint hogy igaz legyen. Ez utóbbi kapcsán például úgy fogalmaz: felesleges a Facebookot, Donald Trumpot, Vlagyimir Putyint vagy a mostani korszakot hibáztatni, mert a „ Homo sapiens egy post-truth faj, amelynek ereje azon alapul, hogy fikciókat talál ki és hisz el”, hiszen „mi vagyunk az egyetlen emlősök, akik képesek nagyszámú idegennel együttműködni, mert csak mi tudunk fiktív történeteket kitalálni, terjeszteni és milliókat rávenni, hogy ők is higgyenek bennük”.

Harari könyve forró és jéghideg: nem akar elevickélni a langyos középszerűségben és a politikai korrektség sekélyes óvatosságában, hanem érzelmeket és gondolatokat ébreszt, nem tisztelve a tabukat és mások érzéseit. Feldühít, megrémít, állásfoglalásra késztet, és ezzel kimozdít a komfortzónánkból. Az emberiség kollektív tudása elé terít egy lepedőt, kipakolja rá azokat a kérdéseket, amelyekre a válaszok a sorsunkról döntenek majd, és arra indít minket, hogy gondolkozzunk együtt a megoldásokon.