Kultúra

A magyar képregényművészet első nagy alakjának kalandos élete volt

Korcsmáros Pál hallatlan munkabírására jellemző, hogy harmincezernél több rajzot készített el sikerekben gazdag pályája során

A magyar képregényrajzolók egyik nagymestere, Korcsmáros Pál negyven évvel ezelőtt, 1975-ben halt meg. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy a jeles grafikus életútjának felidézése mellett a képregény történetét is röviden bemutassuk.

piszkos-fred-a-kapitany
Uram, a késemért jöttem... szól a magyar irodalom egyik legjobb regénykezdő mondata Rejtő Jenőtől (forrás: Wikipedia.org)

A háború után Korcsmáros újságíróként dolgozott, a Kossuth Népénél, a Friss Újságnál, az Estnél, országos hírnevet az érzékletesen megformált női alakokkal telerakott Basa-karikatúrái­val szerzett, ezek a Pesti Izé című vicclapban láttak napvilágot. Újságíróként egyedülálló módszert használt, írásait nem fotókkal, hanem rajzaival illusztrálta. A Rákosi-korszakban – amiben értelemszerűen sem a humornak, sem a valódi értékeknek nem jutott hely – Korcsmáros Pál diafilmrajzolóként és vásári festőként keresett pénzt megélhetéséhez. Az 1956-os forradalom után aztán Korcsmáros élete könnyebb lett: 1957-ben elindult a Füles című rejtvénymagazin, amelynek élete végéig főmunkatársa volt. Ebben a lapban jelentek meg Korcsmáros azon képregényei, amelyek ma is jól ismertek. Klasszikus művek feldolgozásával kezdte, megrajzolta Viktor Hugo A nyomorultak, Jókai Mór A kőszívű ember fiai, Dumas Monte Cristo grófja és Gárdonyi Az egri csillagok című regényét. Neve azonban akkor vált igazán ismertté, amikor Rejtő Jenő írásainak megrajzolásába kezdett. Munkabírására jellemző, hogy halá­láig harmincezer képregénykockát rajzolt meg. Rejtő, bár a hivatalos irodalomtudomány ezt nemigen ismeri el, a magyar prózairodalom legnagyobbjai közé tartozik. Valahol barátja, Karinthy Frigyes mellett van a helye. Humora, hivalkodástól mentes humanizmusa, következetes erkölcsi tartása és a prózájában csillogó rokonszenves vagányság sokkal közelebb tudta hozni az olvasókhoz az irodalmi értékeket, mint sok unalmas, ám a sznobok által ájultan tisztelt kortársa munkája. De Rejtő Jenő hősei nem élnének olyan élénken a mai olvasó képzeletében, ha a zseniális grafikus, Korcsmáros Pál nem rajzolja meg Piszkos Fredet, Gorcsev Ivánt, Fülig Jimmyt, Senki Alfonzot, Potrien őrmestert vagy a félelmetesen vonzó női alakokat, mint például Evelyn Westont, a szőke ciklont. Ez utóbbit, mint első Rejtő-képregényt, 1961-ben rajzolta meg, az utolsó 1973-ban készült el, a Piszkos Fred közbelép alapján. Összesen tizennégy Rejtő-regényt képesített meg, ebből tizenhárom a Fülesben jelent meg, az Elveszett cirkáló 1968-ban a Lobogó című lapban. A Füles első tíz évében huszonnyolc oldalas volt, 1967-től terjedelme harminchat oldalasra bővült. Egészen elképesztő az 1970-es évek végén elért példányszáma: hetente 750 ezer Fülest vásároltak meg. Ez több millió olvasót jelentett, akik, szinte kivétel nélkül, hétről hétre nagy izgalommal várták Korcs­máros képregényrészleteit. Népszerűségét jelzi, hogy a Fü­les nap­jainkban is kelendő, háromezredik száma 2014-ben került ki a nyomdából.

Korcsmáros Pál képregényei napjainkban újraélednek. Két tehetséges szerző, Garisa H. Zsolt és Varga Zerge Zoltán átdolgozásában reneszánszukat élik. Garisa újraalkotta a képregények szövegkönyvét, majd kiegészítette a régi oldalakat, akár új szereplőket is rajzolt – Korcsmáros Pál stílusában. Varga Zerge színezte ki a képregényeket kockáról kockára, ami rendkívül aprólékos munkát jelentett, ezért egy-egy Rejtő–Korcsmáros képregényalbum elkészítése akár egy évig is eltartott. A Képes Kiadó minden szempontból korszerű és igényes munkái a fiatalabb nemzedékekkel is megismertetik azt a képi világot, amely az emberek életét a szocializmus éveiben fekete-fehér formában is meg tudta színesíteni.


Már Jókai Mór Üstökösében is sok helyet kaphattak
Irodalommal keverve a képzőművészetet új műfajt teremtettek

A képregény az irodalom és a képzőművészet rendkívül népszerűvé vált keveréke, egymás után következő képek sorozata, amelyek egy történetet mesélnek el. A képeket szöveg egészíti ki, amely általában úgynevezett szóbuborékokban kap helyet. Érdekes fejlemény, hogy a képregényt a kilencedik művészetnek nevezték el. A rendszerváltozás első évtizedében zajlott egy, a résztvevők szerint rendkívül fontos és népszerű, ám a valóságban érdektelen és belterjes vita a képregény művészi értékeiről. A hivatásos műértelmezők jelentős része lekicsinylően nyilatkozott, mondván, a képregény a hülyéknek való, azoknak, akik nem olvasnak. Mit mondjunk, az idő nem az okoskodókat igazolta. A képregény éppen a Korcsmáros Pál és a másik nagy magyar képregényrajzoló, Zórád Ernő műveinek felújításával bizonyította be, hogy ott van a helye a többi, már megszokott és kanonizált művészeti ág között. Ahogy mondani szokták, a népet nem lehet leváltani. A nép jelentős része pedig kedveli a képregényt. Méghozzá elég régóta, hiszen a 19. században Jókai Mór Üstökös című lapja teli volt politikai tartalmú képtörténetekkel. A kép egyébként, gondoljunk csak a barlangrajzokra, jóval korábban feltalált kommunikációs eszköz, mint az írás. Ha a kettőt összerakjuk, semmiképpen nem kaphatunk kevesebbet, mintha csak az egyiket használnánk. Ezért is érthetetlen az az időről időre fellángoló vita, ami az arisztokratikus, nagyképű, tudálékos műítészek és az egészséges gondolkodású köznép között kialakul. Pontosabban a köznép nem vitatkozik, hanem él a maga egészséges kultúrájában. Mostanában a popkultúrában.

A képregényre visszatérve, a két világháború közötti időket felidézve, némi kajánsággal állapíthatjuk meg, hogy akkortájt is virágzott a popkultúra, csak nem így nevezték. A Képes Családi Lap oldalain képtörténetek tömegei jelentek meg, aztán nem beszivárgott, hanem beömlött hozzánk is Miki egér, Donald kacsa, Popeye és Dagobert bácsi kultusza. Ekkortájt jelentek meg a szóbuborékok a képeken. A második világháború után az imperialisták mesterkedésének termékei természetesen nem jelenhettek meg a kommunizmust építő nép szeme előtt. A kapitalista rajzfilmhősöket száműzték. Komisz világ köszöntött a comicsokra. 1957-től aztán változott a világ, sorra születtek a klasszikus irodalmi alkotásokat feldolgozó képregények, a nép elkapkodta a Fülest, a képregényeknek otthont adó rejtvénylapot –, aztán a hatvanas évek elejétől Korcsmáros Pál robbantott: életre keltette a Rejtő-figurákat. Nesze neked elitkultúra. Elfogadottá, sőt szinte támogatottá vált a képregény, ott volt a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, és meglehetős nagy sikerrel közvetítette az akkor helyesnek vélt értékeket, az úttörők Pajtás és a kisebbek Kisdobos című lapjában. Aztán a globalizmus kultúrcunamijával szinte évtizedekre eltüntették a magyar képregényeket. Jöttek a Garfieldok, a Batmanek, a nindzsák, a teknőcök és társaik.


A Szegények Bibliája átmenet volt a kódexek és a könyvek között

Ha nem is mondható valódi képregénynek a 13. század végétől elterjedt, a középkor legnépszerűbb könyvei közé tartozó Biblia pauperum – a Szegények Bibliája –, annak mindenesetre egyik legközvetlenebb előzményeként, rokonaként, unokatestvéreként is értelmezhető. A miniatúrákkal díszített, fametszetes táblanyomatok a könyvnyomtató Gutenberg fellépése előtti időszak gyorsan és olcsón előállítható könyvei közé tartoztak.

A fametszetsorozatok átmenetet jelentettek a kódexek és a képekkel illusztrált nyomtatott könyvek között. Az első ilyen alkotások szerzői osztrák bencés szerzetesek voltak. A könyv leginkább a német nyelvterületen volt elterjedt. A Szegények Bibliája Krisztus életét mutatta be, a 14. századból tizennégy példánya ismert. Volt, amelyikben csak szöveges oldalakat találunk, de a legtöbb lényegében képes könyv. Oldalanként rövid szöveggel, az Újszövetség legfontosabb eseményeit ábrázolják, azokat az Ószövetség hasonló cselekményeivel magyarázzák. Az allegorikus kapcsolatot képcsoportban állítják a néző szeme elé. Sokat vitatkoztak a könyv nevén. Az egyik értelmezés szerint a pauper (szegény) szó arra utal, hogy sokaknak nem volt pénzük, hogy teljes Bibliát vásárolhattak volna. A másik értelmezés szerint szellemi szegénységről, intellektuális igénytelenségről van szó. Azaz sokan voltak, akik nem is akartak olvasni, például mert nem is tudtak. Mára mindkét értelmezést cáfolták. A Szegények Bibliája képsorozata nem a Biblia pótlására készült, a képek oktatási célokat szolgáltak, a szerzetesek segédkönyve volt. Hatékony vallási propagandát teljesített, azzal a céllal, hogy a Szentírást a képek segítségével megismertesse az egyszerű hívőkkel. Magyarországon két, a 15. században készült Biblia pauperumot őriznek: az egyiket az esztergomi főszékesegyházi, a másikat a pécsi Klimó György könyvtárban.


A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom