A hányattatott sorsú falucska továbbra is búcsújáró hely

A Bodrog szülőföldjén a mai napig a víz az úr, rengeteg a holtág, az időszakosan feltelő folyómeder. Az ősi idők óta lakott Szentmáriát 1261-ben említik először az oklevelek az egri püspökség birtokaként. Ez a helyzet 1534-ben változott meg vagy száz esztendőre, mikor is Garany várához, majd azon keresztül több földbirtokoshoz került a falucska, melynek vizenyős a földje, illetve Vályi András 1796-os leírása szerint „réttye tsátés és sásos szénát termő”, mint ahogyan az szokott lenni ilyen helyeken. Száz esztendeig tehát tulajdonosok jönnek és mennek, de az Árpád-kori templom hívei nem fogyatkoznak. Mária-tiszteletük is erős marad, van is egy, a máriapócsi kegyhely kialakulásához kapcsolódó szentmáriai legenda. Miszerint a Tice, vagy Ticce nevezetű holtág partján az állatai mellett bóbiskoló pásztort riasztott fel egy mellette a bokorra leszálló fehér galamb. A pásztor aztán mérgesen suhintott oda ostorával, mire a galamb felrebbent, és elrepült. Másnap aztán ezen a helyen, a felrobbantott templom és a régi temető között jelent meg a helyieknek a Szűzanya, arcán a véres ostorcsapás nyomával. Azóta azt tartják, hogy ez a fehér galamb innen egyenesen Máriapócsig repült, ahol nem várták ostorral.

Így lett hát búcsújáró hely Bodrogszentmária, előbb a temetőben lévő régi, majd a jelenés közelében épült új, barokk templomban imádkoztak a Szűz segítségéért. Aki – talán bűneik miatt – nem mindig tudott elég nagy hatékonysággal közbenjárni a hívekért. Mert Szentmáriát, ahogyan a környező településeket is, többször árvíz pusztította el. A visszaemlékezések szerint ebből lett elege az embereknek, ezért aztán fogták magukat, és a múlt század közepén átköltöztek a falu magasabban fekvő, pálfalvi részébe. Így templomukat a vízállástól függően sokszor csak ladikon lehetett megközelíteni, ezért hát úgy döntöttek, hogy újat emelnek az új faluban. Ez fel is épült 1968-ra, de a csehszlovák hatóságok valami miatt akadályokat gördítettek használata elé, arra hivatkozva, hogy egy falunak, egy felekezetnek csak egy temploma lehet. Ilyen törvényt ugyan nehezen találnánk egy normális jogrendben, de ott, Szentmárián valahogy végig tudták vinni az elvtársak tervüket. Így a jelenés kőkereszttel megjelölt helyéhez közel álló templomocskát 1979-ben a levegőbe repítették, amiről két helyi fiatal titokban filmfelvételt is készített. Az egyik közeli bányából hozták a robbanóanyagot és a szakembereket. Akik „jó” munkát végeztek, és sikeresen el is törölték az istenházát a föld színéről. De az itt élők, a bodrogköziek, magyarok és szlovákok szívéből nem tudták kitörölni a templom emlékét. És a rendszerváltás után esély is adódott, hogy valamit építsenek helyére. Ekkoriban jelent meg ugyanis Gabriel Eigel atya a faluban, aki kisebb kolostort és zarándokházat képzelt el a területre. Meg is kezdődött az építőanyagok felhalmozása, ám aztán meghiúsult a terv, így végül a falusiak a téglákat felhasználva, a régi templom alapjait hellyel-közzel követve egy kápolnát emeltek ide. Amelyet 1996. október 8-án fel is szenteltek, és azóta évente háromszor gyűlik össze itt a Bodrogköz Szűzanyát tisztelő népe. Májusban, Mária hónapjában, és októberben egynapos zarándoklatot tartanak, szeptemberben, Kisboldogasszonykor pedig kétnapos búcsú van az „ócskafaluban”, ahogy a szentmáriaiak az elhagyott településrészt nevezik.