A gall Háry János kalandjai

Jean Dujardin és Mélanie Laurent bonyolítják össze a szálakat (Fotó: MH)

Abban bíztunk, hogy Az én hősöm (milyen förtelmes magyar cím! – eredetiben: Le retour du héros) is a kivételek táborát fogja gyarapítani, ugyanis szinopszisa és szereposztása alapján kifejezetten jónak ígérkezett. Először is végre egy olyan vígjáték, ami nem napjainkban, hanem a francia filmgyártás régi hagyományaihoz visszanyúlva a történelemben, a 19. század elején játszódik. Méghozzá a napóleoni háborúk korában, egy olyan időszakban, amit a camembert hazájában nem bírnak megunni, minduntalan írnak, beszélnek róla – és rengeteg formában dolgozzák fel (nem említve a klasszikus irodalom nagyjait). Ebből a szempontból Laurent Tirard filmje mindenképpen dicsérendő, ugyanis egészen jól átadja e hosszú, csatározásokkal teli évek különböző narratíváit, melyek a mai napig meghatározzák a francia történelemszemléletet.

A forgatókönyvért is részben felelős Tirard előbb a hősies, nagyszerű álláspontot ismerteti meg velünk a női főszereplő, Elisabeth Beaugrand (Mélanie Laurent) fiktív leve­lein keresztül, melyeket húga jegyese, az Ausztriában nyomtalanul eltűnt Neuville kapitány (Jean Dujardin) nevében ír, aki a mi a Háry Jánosunknak is kedvére való kalandokba keveredik, sőt, egészen Indiáig eljut, hogy aztán ott hősi halált haljon az ádáz angolok ellen vívott csatában. Elisabeth így kívánja megmenteni húgát attól, hogy belehaljon a szerelmi bánatba. A levelekben leírt hőstettek persze a pletykahálózat útján a francia városka minden pontjára eljutnak, így válik Neu­ville kapitány a napóleoni háborúk legendás alakjává.

Itt aztán véget is érhetne a mese, hacsak egy szép napon, három év elteltével nem térne vissza a városba a valódi, hús-vér, egyébként dezertőrként bujkáló kapitány. A mítoszképzésből kilépve így hirtelen szembesülünk a valósággal, és – noha a filmben még egy darabig folytatódik Neuville kapitány Háry Jánosi nagyotmondása – szépen lassan eljutunk az igazságig, a napóleoni narratívák másik végletéig, mely feltárja a nézők előtt a hadjáratok borzalmait, arányaiban egészen pontosan megvilágítva az emberveszteség mértékét. Neuville kapitány kedélyesen kezdett harctéri beszámolója egy vacsora alkalmával az ausztriai hadjárat egyik legvéresebb ütközetének tűpontos meséjébe torkollik… De mivel vígjátékról van szó, deus ex machina módon megmenekül, a történet végét persze egy poénnal üti el. Ettől még a happy end várat magára, hiszen Neuville kapitánynak azért vissza kell nyernie becsületét, ám amikor fogadott családja, barátai ellen törnek a kozákok, nem menekül a harcból, és jutalmát is elnyeri Elisabeth kezének képében.

Ha pusztán ennyiből állna az én hősöm, egészen meg lettünk volna elégedve vele, sajnos azonban Tirard rendezői minőségében már teletűzdelte erőltetett helyzetpoénokkal, és mivel nem elégedett meg a történet magától adódó komikumával, egy-egy szereplőt, például Elisabeth húgát és annak férjét egészen debilnek ábrázolja. Lehet persze mindezt a Császárság időszaka felső középosztályának kifigurázásaként is értelmezni, ám ahhoz nem elég szofisztikált, nem elég árnyalt. Az sem tesz jót a filmnek, hogy az egyébként Oscar-díjas (2012) Jean Dujardin és a Tarantino-üdvöskének tartott Mélanie Laurent sem találja igazán a helyét a szerepében. Párosuk általában jól működik, ha csak ketten vannak, például amikor arról civódnak, Neuville hogyan mesélje el, változtassa meg az Elisabeth által kitalált meséket, de a beállított, megrendezett nagyjelenetekben elillan a kémia – mesterkélt lesz a bolondozás. Hiába tűnik valóban jópofának az alapsztori, illetve rendkívül érdekesnek a narratívák ábrázolása, Az én hősömön jóízűeket nevetni nem nagyon fogunk. w



Az én hősöm (Le retour du héros)

francia történelmi-romantikus vígjáték 90 perc, 2018

rendezte: Laurent Tirard



10/