A fototechnika legnagyobb tekintélye

A Nemzeti Múzeum Schwanner/Idők című kiállítása egy olyan fotós életművéből villant fel epizódokat – nyolcvan, jobbára saját maga által nagyított fényképet –, aki a kortársak szerint a fotózás technikai részének legnagyobb tekintélye volt, 1974 és 1991 között tanította is a fototechnika-elméletet a MÚOSZ Újságíró Iskolájában. A budai bencéseknél érettségizett 1946-ban, két év múlva pedig a már emlegetett fényképezőgéppel egy tihanyi motorversenyen készített képeket, amelyek meg is jelentek nyomtatásban. Kodak gépével, az akkori technikai lehetőségekkel az ilyen fotók elkészítéséhez nagyon jó ritmusérzék kellett. Neki ez megvolt, ezért is dolgozhatott aztán majd egy negyedszázadig a Magyar Motorsportszövetségnek, miközben főállásban öt évig katonáskodott, majd a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet fotósa lett. Itt tett szert legendás szakmai ismereteire, bár nála sosem volt öncélú a technikai tudás, hanem csupán egy eszköz az adott pillanatban a legjobb megoldás elérésére. Rendszeresen publikált fotós folyóiratokban, több mint száz cikke jelent meg, és dolgozott a Fotóművészet szerkesztőségében is.

A kiállítás és a pálya is a motorversenyes képekkel indul, de hamar eljutunk a líraiabb témákhoz: láthatjuk Majk pusztuló barokkját egy DT–413-as lánctalpas traktor és az 1967-es jelen mögött. Vagy itt van a Várból fényképezett Télutó című fotó az egykori Kossuth híddal, de a balatonfüredi Marina Szállóról és Pannonhalmáról is akad néhány jó fotográfia. Ezután következnek a zenészekről készített képek, központban Szvjatoszlav Richterrel és Msztyiszlav Rosztropoviccsal. A terem közepén húzódó „filmszalag asztalban” lévő vitrinekben pedig ott vannak a személyes tárgyak, egy notesz a budapesti ostrom bejegyzéseivel, valamint az Új idők lexikonjának az a példánya, amelynek végére egy orosz katona 1944 karácsonyán beírta ceruzával, hogy jaj lesz a fővárosiaknak, ha ellenállnak az orosz hadseregnek. A szalagon láthatjuk a különféle kiállítások és fotós társaságok, például a Nadar Stúdió (mások mellett Hemző Károly, Korniss Péter és Bíró Klára voltak a tagjai) dokumentumait, valamint a régi FORTE fotópapírokat és dobozokat. A falakon viszont a komolyzenéről áttérünk a dzsesszre: Szabados György ül a zongoránál, alakja tükröződik annak felhajtott fedelében. S bár Schwanner nem volt oda a könnyűzenéért, szerepelnek fotók Kóbor Jánosról és Zoránról is.A színészekről készített képek szekciójában feltűnik Mensáros László, aki két évvel járt Schwanner Endre felett a bencéseknél. Mivel jóban voltak, még arra is rá tudta venni, hogy külön a fényképezés kedvéért jöjjön be a színházba. Igaz, ezek a fotók nem lettek annyira jók, de azért vannak kiváló képek is mélyen vallásos barátjáról és az Ádám Ottó vezette Madách Színház darabjairól. Schwanner számára Mensáros László előadói estje, a 20. század élete nagy színházi élményét jelentette. Egy éven keresztül ott ült az Egyetemi Színpadon rendezett előadásokon. Így készült a színész egy-egy mozdulatát előadás közben elkapó fekete-fehér sorozata, amelyből itt is láthatunk néhány alkotást. Stílszerűen a tárlat végére kerültek a temetésekről (Kodály, Mensáros, Bartók-újratemetés) készült fotográfiák, az önarcképek, valamint élete párjának, Scholtz Ágnesnek a képmása is. Schwanner többször is hangsúlyozta, hogy csak akkor tud fényképezni, ha a téma jelent számára valamit. Ő, Richter és Mensáros pedig bizonyára sokat jelentettek.