Kultúra
A dialektusok kultúrkincsek
Kincse Szabolcs nyelvész, a Nyelv és Tudomány főszerkesztője szerint a magyar korántsem pici és nem veszélyeztetett nyelv – A helyes kiejtés kérdése rossz megközelítés
Napjainkban a világon beszélt hatezer nyelv csaknem felét veszélyeztetettként tartják számon, vagyis ezeket kevesebb, mint százezren beszélik. E tekintetben a magyar nyelv nincs rossz helyzetben, más szempontból nézve azonban találhatunk aggasztó jelenségeket. A legtöbb vélekedéssel szemben a magyar korántsem pici, nagyon is jól használható, szemben más, hasonló méretű nyelvekkel, akár tudományos kommunikációban is – nyilatkozta lapunknak Kincse Szabolcs, a Nyelv és Tudomány portál főszerkesztője. Hozzátette, nagyobb probléma, hogy számtalan dialektus eltűnőben van. Kontra Miklós nyelvész–akadémikus kutatása alapján például a híres szegedi ő-ző városi dialektus jóformán teljesen eltűnt. Ennek egyik lehetséges oka, hogy nyelvvédelem alatt sokan főként a standard nyelvváltozat védelmét értik.
A 19. századi német egyesülés idején született meg az egységes német nyelv kívánalma, Kazinczy Ferencék nyelvújító mozgalma ennek mintájára próbált hazánkban is létrehozni egy homogén nyelvrendszert. Különféle okokból Magyarországon az észak-dunántúli dialektus vált a központi, elfogadott, standard nyelvváltozattá. Szépkiejtési versenyeken is jórészt ezt díjazzák, egy-egy állásinterjún pedig gyakran az élvez előnyt, aki ezt beszéli. Hatalmas vita tárgya például a hetvenes évek óta – több-kevesebb megszakítással – folyamatosan működő mikrofonbizottságok munkája, akik arról döntenek, kik tölthetnek be médiaszerepeket rádióban, tévében. A tájnyelven megszólalókat szinte soha sem tartják mikrofonképesnek az országos médiában. A mai napig alig találni tájnyelven megszólaló műsorvezetőket: ezzel, akaratlanul is, a tájnyelvek státuszát rombolják – magyarázta Kincse.
Társadalmi beidegződés tehát, hogy szeretünk hibákat keresni, ítélkezni, nyelvi alapon is. Ítélkeznek a tanárok is, a diákok pedig a tekintély miatt elfogadják azt. Hisz ki tudhatná jobban egy magyartanárnál? Jánk István, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója Nyelvi diszkrimináció és nyelvi előítéletesség a pedagógiai értékelésben című doktori értekezése éppen ezt tárgyalja négy ország magyartanárait górcső alá véve. Kutatásában ötszáz pedagógusnak kellett értékelnie különféle feleleteket az igéről, főnévről, melléknévről. A feleleteket azonban csak imitálták az erre felkért gyerekek, ki standard, ki palóc dialektusban. Eltértek a feleletek a tekintetben is, hogy a szöveg mennyire volt kidolgozott és választékos, illetve, hogy az anyagot teljes egészében visszamondták-e vagy csupán annak hatvan százalékát. Az eredmények alapján a tanárok harmincöt–ötven százaléka egy jeggyel rosszabbat adott a nem standard feleletekre, annak ellenére, hogy a gyerek mindent elmondott, amit a témában kellett. Sőt, a pedagógusok jelentős része az egyperces feleletek alapján úgy érezte, képes következtetni az adott tanuló magatartására, szorgalmára vagy épp értelmi képességeire is. A tájnyelven megszólalókat például sokkal rosszabb gondolkodásúnak, a nyelvtant kevésbé kedvelő tanulóknak vélték.
Egyszerűen rossz kérdésfeltevés, hogy mi a helyes kiejtés. Kommunikatív szempontból a nyelv szerepe egymás megértése, az identitás szempontjából, hogy hitelesen ki tudjuk fejezni azt, hova tartozunk, kik vagyunk. A nyelv dinamikus rendszer, amely attól marad életben, hogy folyamatosan változik. A dialektusok kultúrkincsek, eltűnésük pedig tragédia. Kezdetnek érdemes volna a médiában több, tájnyelven megszólaló szakértőt bevonni, így a társadalom is hamarabb hozzászokna, hogy attól még lehet valaki tájékozott és intelligens, hogy nem a standard nyelvet használja – hangsúlyozta lapunknak Jánk István.
A 19. századi német egyesülés idején született meg az egységes német nyelv kívánalma, Kazinczy Ferencék nyelvújító mozgalma ennek mintájára próbált hazánkban is létrehozni egy homogén nyelvrendszert. Különféle okokból Magyarországon az észak-dunántúli dialektus vált a központi, elfogadott, standard nyelvváltozattá. Szépkiejtési versenyeken is jórészt ezt díjazzák, egy-egy állásinterjún pedig gyakran az élvez előnyt, aki ezt beszéli. Hatalmas vita tárgya például a hetvenes évek óta – több-kevesebb megszakítással – folyamatosan működő mikrofonbizottságok munkája, akik arról döntenek, kik tölthetnek be médiaszerepeket rádióban, tévében. A tájnyelven megszólalókat szinte soha sem tartják mikrofonképesnek az országos médiában. A mai napig alig találni tájnyelven megszólaló műsorvezetőket: ezzel, akaratlanul is, a tájnyelvek státuszát rombolják – magyarázta Kincse.
Társadalmi beidegződés tehát, hogy szeretünk hibákat keresni, ítélkezni, nyelvi alapon is. Ítélkeznek a tanárok is, a diákok pedig a tekintély miatt elfogadják azt. Hisz ki tudhatná jobban egy magyartanárnál? Jánk István, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója Nyelvi diszkrimináció és nyelvi előítéletesség a pedagógiai értékelésben című doktori értekezése éppen ezt tárgyalja négy ország magyartanárait górcső alá véve. Kutatásában ötszáz pedagógusnak kellett értékelnie különféle feleleteket az igéről, főnévről, melléknévről. A feleleteket azonban csak imitálták az erre felkért gyerekek, ki standard, ki palóc dialektusban. Eltértek a feleletek a tekintetben is, hogy a szöveg mennyire volt kidolgozott és választékos, illetve, hogy az anyagot teljes egészében visszamondták-e vagy csupán annak hatvan százalékát. Az eredmények alapján a tanárok harmincöt–ötven százaléka egy jeggyel rosszabbat adott a nem standard feleletekre, annak ellenére, hogy a gyerek mindent elmondott, amit a témában kellett. Sőt, a pedagógusok jelentős része az egyperces feleletek alapján úgy érezte, képes következtetni az adott tanuló magatartására, szorgalmára vagy épp értelmi képességeire is. A tájnyelven megszólalókat például sokkal rosszabb gondolkodásúnak, a nyelvtant kevésbé kedvelő tanulóknak vélték.
Egyszerűen rossz kérdésfeltevés, hogy mi a helyes kiejtés. Kommunikatív szempontból a nyelv szerepe egymás megértése, az identitás szempontjából, hogy hitelesen ki tudjuk fejezni azt, hova tartozunk, kik vagyunk. A nyelv dinamikus rendszer, amely attól marad életben, hogy folyamatosan változik. A dialektusok kultúrkincsek, eltűnésük pedig tragédia. Kezdetnek érdemes volna a médiában több, tájnyelven megszólaló szakértőt bevonni, így a társadalom is hamarabb hozzászokna, hogy attól még lehet valaki tájékozott és intelligens, hogy nem a standard nyelvet használja – hangsúlyozta lapunknak Jánk István.