Kultúra
A becsületes megtaláló jutalma
Antoine Laurain második, magyarul megjelent könyve krimibe oltott szerelmi történet
Antoine Laurain regénye, A piros notesz (La femme au carnet rouge) főszereplője, Laurent Letellier, a párizsi könyvesboltos ez utóbbi megoldás mellett dönt. Illetve előbb le akarja adni a rendőrségen, de miután ott elutasítják, saját kezébe veszi az ügyet, és nyomozásba kezd, amihez persze először átnézi a táska tartalmát. Mindez beláthatatlan események vicces láncolatát indítja el, amelyek aztán persze Laurent számára sem várt módon végződnek. A magánnyomozósdi közben a könyvesboltos apránként ismeri meg a táska tulajdonosa, Laure Valadier élettörténetét, illetve pontosabban a nő hétköznapi apróságait: illatát, piros noteszébe rejtett gondolatait, amelyek az élet apró örömeit, a nő félelmeit tárják fel előtte.
Miközben Antoine Laurain kibontja a fent említett krimire hajazó történet szálait, az olvasó szerencséjére nem hanyagolja el a háttér megteremtését sem: a könyv percek alatt Párizsba röpít minket, csak úgy áradnak belőle a francia fővárosra oly jellegzetes illatok, színek, hangulatok: kis kávéházi teraszokon üldögélünk, a Luxembourg-kertben sétálunk, vagy a híres boulevard-okon kalandozunk. A piros notesz egyik legélvezetesebb tulajdonsága éppen ez, Laurain – a kortárs francia szórakoztató és szépirodalom határmezsgyéjén mozogva – kiforrottan, kifejezetten szépen ír, regénye maga a franciás sikk. Nem dramatizál túl, nem karikíroz, nem erőltetetten humoros, a kellő pillanatokban nevetett meg, a történet izgalmát pedig végig olyan hőfokon tartja, amely nem engedi el az olvasót, de azért álmatlan éjszakákat sem okoz.
A könnyed stílus mellett ráadásul Laurain még olvasói finom okításától sem tartózkodik, élvezettel avat be minket a francia irodalom nagy alakjai, különösképp a Nobel-díjas Patrick Modiano művészetébe, a kortárs író fontos figurája a regénynek. De művészettörténeti és divatleckéket is ad. A regénynek eszmei mondanivalója is van a pillanat megragadásáról, az elmúlásról, a lehetséges utáni nosztalgiáról. Ugyanakkor a filozofálást sem erőlteti nagyon a szerző, szempontja ebben is az ízlésesség, arányosság: nem pehelykönnyű, ám nem is felfoghatatlanul nehéz gondolatokat ad szereplői szájába. A Park Kiadó gondozásában, Kiss Kornélia remek fordításában megjelent kötet lektűrnek tűnhet, de nem az. Ízig-vérig kortárs francia regény, csak az olvasmányosabb fajtából.
Miközben Antoine Laurain kibontja a fent említett krimire hajazó történet szálait, az olvasó szerencséjére nem hanyagolja el a háttér megteremtését sem: a könyv percek alatt Párizsba röpít minket, csak úgy áradnak belőle a francia fővárosra oly jellegzetes illatok, színek, hangulatok: kis kávéházi teraszokon üldögélünk, a Luxembourg-kertben sétálunk, vagy a híres boulevard-okon kalandozunk. A piros notesz egyik legélvezetesebb tulajdonsága éppen ez, Laurain – a kortárs francia szórakoztató és szépirodalom határmezsgyéjén mozogva – kiforrottan, kifejezetten szépen ír, regénye maga a franciás sikk. Nem dramatizál túl, nem karikíroz, nem erőltetetten humoros, a kellő pillanatokban nevetett meg, a történet izgalmát pedig végig olyan hőfokon tartja, amely nem engedi el az olvasót, de azért álmatlan éjszakákat sem okoz.
A könnyed stílus mellett ráadásul Laurain még olvasói finom okításától sem tartózkodik, élvezettel avat be minket a francia irodalom nagy alakjai, különösképp a Nobel-díjas Patrick Modiano művészetébe, a kortárs író fontos figurája a regénynek. De művészettörténeti és divatleckéket is ad. A regénynek eszmei mondanivalója is van a pillanat megragadásáról, az elmúlásról, a lehetséges utáni nosztalgiáról. Ugyanakkor a filozofálást sem erőlteti nagyon a szerző, szempontja ebben is az ízlésesség, arányosság: nem pehelykönnyű, ám nem is felfoghatatlanul nehéz gondolatokat ad szereplői szájába. A Park Kiadó gondozásában, Kiss Kornélia remek fordításában megjelent kötet lektűrnek tűnhet, de nem az. Ízig-vérig kortárs francia regény, csak az olvasmányosabb fajtából.