A fénybefogó

Pati Nagy Bence képei sok mindent megőriztek azokból az időkből, amikor még fiatal volt. A múlt század utolsó évtizedeinek világából. Forgunk itt közöttük, és megsúrolja valaha volt hajunkat a nagy kérdés: mi mozgunk az időben, vagy az idő mozog bennünk? Erre most sincs igazi válasz. A képek itt vannak, Pati Nagy Bence meg elment közülünk. Meghalt. Akik itt maradtak, még az ilyen alkalmakkor, a poszthumusz kiállításon sem tehetnek mást, mint emlékeznek. Ide-oda ugrálnak az időben, és valamit igyekeznek felidézni abból, hogy milyenek is voltak azokban a pillanatokban, amiket a nagy fénybefogók egyike, Pati Nagy Bence kimerevített. A tárlatokon manapság szokás elmagyarázni a nézőknek, hogy mit is akart az alkotó ábrázolni. Ez igen vicces némelykor. Egy Picasso-kép mellett nagyobb a magyarázat, mint a kép.

Pati Nagy Bence fotója

Fotó: Pati Nagy Bence

A kérdést azonban nem kerülhetjük meg, mit is akart Pati Nagy Bence, amikor negyven-ötven évvel ezelőtt megnyomta fotómasinája exponáló gombját? Vajon akart-e bármit is? Átfutott-e az agyán, hogy na, most, én a jövőnek, sőt az örökkévalóságnak dolgozom fotóművészként? Ha most ezeket a mondatokat hallaná, hatalmasakat nevetne. Haver srác, mondaná, miközben ujjai között ott csillog a Fender gitárhúr-pengető lapocska, megőrültél, ki az a hülye, aki ilyeneken spekulál?

Pati Nagy Bence éppen olyan természetesen élt, amilyen természetesek a képei. Semmi hókuszpókusz, csak az az istenadta tehetség, amivel el tudta csípni az igazán fontos pillanatokat az életből. Mindezt csuklóból, könnyedén, mondhatnánk, finom eleganciával. Esze ágában sem volt művészkedni. Az életét hírlapi fotósként dolgozta végig, egy napilap folyamatos pörgésében, ez a Fejér Megyei Hírlap volt, derűsen mászkált a lehető legkülönfélébb riporthelyszínek között. Több százezerszer kattintotta el fényképezőgépét, és hírlapi fotói között sem találunk henye, összecsapott, felületes munkát.

A nézők csak állnak Pati Nagy Bence papírra szorított pillanatai előtt. Nézik rajtuk az embereket, a tárgyakat, nézik az esendőségüket, aztán együtt toporognak a hóban Bence lovaival, és összeszorul a szívük, amikor a szomorú kutya képéhez érnek. Időnként mintha beszélnének is ezek a képek, Bence hangján, azt mondanák, hogy nyugi, minden rendben volt, mint ahogy minden rendben is lesz.

A teremtett világ rendje szerint voltunk és vagyunk. Ezt üzeni Pati Nagy Bence, aki úgy van most itt, mintha tavaly ilyenkor nem ment volna el.

A kiállítás megtekinthető december 17-ig, munkanapokon 8-18 óráig. Helyszín: Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont, Zichy Miklós tér 3.