Kultúra
Először az Arénában: grandiózus koncertre készül az Ismerős Arcok
A zenekar életműkoncerttel és új albummal ünnepli csaknem harmincéves pályafutását

A zenekar eddigi legnagyobb fellépésén a közönség együtt énekelheti majd csaknem három évtized slágereit, köztük a „Nélküled” című örökzöldet, amely várhatóan a műsor egyik legemlékezetesebb pillanata lesz.
Az 1999-ben alakult Ismerős Arcok a magyar rockzene meghatározó formációja, dalaik a hazaszeretet, az összetartozás és a közösség értékeit közvetítik. Zenéjükben ötvöződik a rock, a blues, a jazz és a világzene, így sajátos hangulatot adva a magyar könnyűzenei palettának.
„Az Aréna-koncert mérföldkő a zenekar életében. Gyerekként arról álmodtunk, hogy egyszer itt játszhatunk, és ez most valóra válik” – mondta Nyerges Attila énekes-gitáros.
Érkezik az új album
A zenekar pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Máté Péter-díjat és a Teleki Pál-érdemérmet. Koncertjeik rendre teltházasak, nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence más részein, sőt, Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban is.
Nyerges Attila elmondta: „Egy Aréna-fellépésbe rengeteg extra munkát kell beletenni, a vizuál, a hangtechnika mind elengedhetetlen, hogy a zenekar a hatalmas színpadon is megszólaljon és látható legyen. Sok felkészülés, nagyon sok szakember segíti a munkánkat.”
A rajongók a koncerten már az új dalokból is hallhatnak, hiszen a zenekar az Aréna előtt megjelenteti legújabb albumát. „A dallistát úgy állítottuk össze, hogy szinte átölelje a teljes pályafutásunkat. Egyfajta életműkoncert lesz, de semmit sem zárunk le” – tette hozzá a frontember.
Különleges vendégek és zenei élmények
A fellépésen vendégművészként ott lesz Szalóki Ági, akivel közösen adják elő a „Párizs” című slágerüket, és a korábbi turnékon nagy sikerrel szerepelt vonószenekar is közreműködik majd. A tervezett műsor két és fél órás lesz, így hosszabb egy átlagos koncertnél, garantálva a felejthetetlen élményt.
A koncertet a Green Stage Production szervezi, kiemelt figyelmet fordítva az ökológiai lábnyom csökkentésére: az esemény energiafelhasználását kiszámítják, és a környezetvédelmi hatás kompenzálására fákat ültetnek Magyarországon.
A jegyek már elérhetők az Eventim hivatalos oldalán, további részletek és jegyvásárlás ide kattintva.
