Kultúra
Amikor az utcák koncertteremmé változnak
Újraéled a romantika Veszprémben

A fesztivál küldetése a 19. századi romantikus kóruszene szélesebb körű megismertetése. Az első találkozót 1988-ban rendezték meg, amely később nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát. A hagyományt, melyet Kollár Kálmán, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság egykori karnagya indított útjára, 2023-ban élesztették újra Varga Áron művészeti vezetésével – közölték a szervezők az MTI-vel.
A kilencnapos fesztivál során 14 nyilvános esemény várja a közönséget.
A belvárosban flashmobokat szerveznek, a nagykoncertek a Pannon Egyetem Aulájában hallhatók majd, október 10-én Veszprém bemutatkozik címmel a város és környékének kórusai adnak ízelítőt a repertoárból. Október 11-én pedig a vendégkórusok mutatkoznak be.
Ezen kívül szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket október 11-én délelőtt az Óváros tér és a vár környékén. A fesztivál résztvevői ezenkívül öt különböző felekezet templomaiban is fellépnek október 12-én, gazdagítva Veszprém vallási közösségeinek liturgikus életét.
A fesztiválzáró gálahangversenyt október 12-én délután tartják, egy 200 fős egyesített kórus előadásában hallható majd Rossini O salutaris hostia című műve, valamint Bánó Tamás Barnabás Nocturne című műve. Ez utóbbi lesz a darab ősbemutatója.
A fesztiválon Veszprémet a Paloznaki Kamarakórus, a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, annak Búzavirág Gyermekkara, valamint Veszprém Város Vegyeskara képviselik.
Fellép az olasz Coro Genzianella di Roncogno, a szlovén Vokalna Skupina BeleTinke, valamint a soproni Kórus Spontánusz.