Kultúra
Kétszázötven programot kínál a PTE

Közleményükben felidézték, hogy az Európa-szerte megrendezendő esemény hagyományosan minden évben szeptember utolsó hétvégéjén várja a tudomány iránt érdeklődőket. A PTE idén látványos, interaktív és sokszínű programsorral mutatja be a kutatói életpálya sokszínűségét, és azt, hogy az emberek hétköznapi életét is milyen jelentős mértékben szövi át a tudomány, azon belül újabban egyre markánsabban a mesterséges intelligencia.
A PTE az idei évben is több mint tíz helyszínen és mintegy kétszázötven ingyenes programmal készül, hogy „játékos és élményalapú módszerekkel mutassa be a kutatók mindennapjait, és felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos pálya iránt” – emelték ki.
A rendezvény programjai a legkülönfélébb területeket fedik le: a gyógyászattól a sporton és a közgazdaságtanon át a talajtanig, bemutatva, hogy a kutatás nem egy elszigetelt tevékenység, hanem a mindennapi életünk szerves része.
Az orvosi karon – egyebek mellett – interaktív biológiai foglalkozást, testtartás-analízist és testösszetétel-mérést, valamint tanácsadást kínálnak az érdeklődőknek, akik gyakorlati bemutatókon az orvos- és gyógyszerésztudomány rejtelmeiről is megtudhatnak egyet, s mást. A gyógyszerésztudományi karon az étkezési célú zsírok hatásairól és a kurkuma Parkinson-kórra gyakorolt hatásáról is hallhatnak, míg a PTE Klinikai Központ egységeiben a baleseti sebészet kulisszatitkaiba pillanthatnak bele az érdeklődők, akik a marihuána, a biofű és a CBD olaj kockázatairól és mellékhatásairól is naprakész információkat kaphatnak.
A jogi karon a sikeres tárgyalás titkait és praktikáit ismerhetik meg a látogatók, de szó lesz a kriminalisztikai banánhéjakról is, míg a bölcsészkaron a francia idegenlégióban felbukkanó magyarokról, az Afrika-kutatásokról és Leonardo laboratóriumáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.
A több száz program között étkezési tanácsokat is kaphatnak a látogatók az egészségtudományi karon, a közgazdaságtudományi karon azt is meg lehet tudni, hogy mit csinál az aggyal a tartalom, amit néznek az emberek, a műszaki karon pedig ember-gép kapcsolati interface-en alapuló játékokat és gokart szimulátort lehet kipróbálni.
A természettudományi karon a dinoszauruszok hajnalát és alkonyát ismerhetik meg a látogatók, de hallhatnak a biológiai hadviselésről és az igazságügyi talajtan tudományos módszereiről is.
A PTE Szentágothai János Kutatóközpontban szó lesz bangladesi vírusvadászatról, valamint a digitális és a láthatatlan fényimpulzusok jelentőségéről az orvoslásban, a szőlészeti, borászati kutatóközpont pedig szakértői borkóstolásra és mikroszkópos vizsgálatokra hívja az érdeklődőket.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezvény és a programok ingyenesek, de egyes programokra előzetes regisztráció szükséges. A rendezvény teljes és naprakész programlistája, valamint a regisztrációs felület a https://kutatokejszakaja.pte.hu/ oldalon érhető el.