Kultúra
Elárverezik Lady Mary menyasszonyi ruháját a Downton Abbey-ből
A Bentham család gyönyörű luxusautóját is hazaviheti egy szerencsés licitáló

Megvehető például az egyik főszereplő, Lady Mary Crawley esküvői ruhája, valamint a dúsgazdag Bentham család luxusautója, egy 1925-os Sunbeam Saloon, ami az egyik legértékesebb árverési darab. A végső árat 15-20 millió forintnak megfelelő összegre becsülik, mivel ilyen járműből mindössze körülbelül 45 működőképes példány maradt fenn.
A gyűjtők lázba jöhetnek azért az esküvői ruháért is, amelyet minden idők egyik legnagyobb brit színésznője, Maggie Smith viselt Violet Crawley szerepében, megvehető a kastély dísztermében oly sokszor megszólaltatott harang, de még Mr. Cranson főkomornyik cizellált ezüst zsebórája is virtuális kalapács alá kerül. Mindezen felül azokra is gondoltak, akik esetleg tematikus esküvőben vagy jelmezbálban gondolkodnak, mert szinte az összes jelentősebb jelmez ott van a listán, az arisztokrata szereplők kifinomult öltözékétől egészen a személyzeti egyenruhákig.
A Bonhams felhívja a figyelmet arra, hogy valamennyi kelléket és dísztárgyat tökéletes állapotban óvták meg, egy részük pedig nem a produkció megrendelésére készült, hanem valódi vintage ritkaság, különös tekintettel a pazar ékszerekre.
A teljes bevételt jótékonysági célra fordítják: súlyos beteg gyerekeket segítő alapítványoknak utalják át.
Aki szeretne kicsit böngészni a Downton Abbey-galaxisban, illetve elábrándozna, mit vinne haza legszívesebben, itt megteheti: Bonhams.com.
A Downton Abbey: A nagy finálé alkotói azt ígérik, hogy harmadik mozifilm méltó befejezése lesz a legendás sorozatnak, miközben már felmerült, hogy a brit széria mégis folytatódhat bizonyos formában. Összeolvadhat Az aranykor című amerikai sorozattal, amely szintén a legfelsőbb körök csodálni való, ám tragikus fordulatoktól sem mentes életébe enged bizalmas bepillantást, de a tengerentúlon.
A Downton Abbey: A nagy finálét szeptember 11-től vetítik a hazai mozikban.