Kultúra
Új fesztivállal büszkélkedik Pomáz
Összművészeti esemény várja a közönséget a városban

A Takács Bence Ervin alapította Mondj Te is egy verset Kulturális Egyesület szervezésében, hagyományteremtő céllal megvalósuló rendezvény fővédnöke Császár Angela színművész.
A fesztivál ötletét a Mondj Te is egy verset! kezdeményezés adta: a határon innen és túl – többek között Budapesten, Pomázon, Budakeszin, Kaposváron, Győrben, Komáromban, Tardoskedden, Székelyudvarhelyen és Kárpátalján – évek óta működő versmondó körök tagjai a fesztiválon találkoznak majd először – olvasható a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Mint írják, a közönség emellett különböző színpadi produkciókat is láthat a fesztiválon PódiumON néven, amelynek vendégei, a közélet kiemelkedő szereplői beszélgetnek egymással, vagy verset mondanak. A fesztivált Mécs Károly színművész, rendező, a Nemzet Művésze címmel és Kossuth-nagydíjjal kitüntetetett művész, az MMA néhai tagja emlékének ajánlják.
A közleményben kiemelik, hogy a háromnapos fesztivál megszólítja a családokat is, a pomázi Magyar Várban számos koncert, előadás, versfilm, kiállítás és vitézképzés is várja az érdeklődőket.
A PódiumON színpadán verset mond többek közt Kautzky Armand, Lukács Sándor, Gregor Bernadett, Trill Zsolt és Szarvas József, míg Hirtling István Márai Sándor verseiből összeállított estjét adja elő. A programban helyet kapott Borbély Sándor József Attila-estjének premierje és Szabó András Sinka István műveiből összeállított előadása is. A látogatók részt vehetnek felnőtteknek szóló mesemondáson, emellett lovasszínház és táncház is várja a látogatókat.
A fesztivál célja, hogy eljuttassa a fiatalokhoz a versek és a pódium-művészet szépségét, ellett alternatívát kínáljon a mai digitális világban az elmélyüléshez, a tájékozódáshoz – olvasható a közleményben.
A fesztivál szeptember 12-én, pénteken 16 órakor nyitja meg kapuit, kiemelt családi napja pedig szeptember 13. lesz. Az eseményre külön buszok is indulnak szombaton a pomázi HÉV-állomástól – írják.
További információ a fesztivál honlapján a www.mondjegyverset.hu oldalon érhető el.