Vasváros

Mindaz, amit a környék településeinek koraközépkori és középkori történetéről tudunk, akármelyik salgótarjáni településrészre érvényes lehet. Egy 1674-es összeírás szerint 247-en laktak itt. Volt plébániatemplom, amelynek elődje már a 13. században ott állt. Túlélték a török megszállást, ám rövid időre elhagyatottá vált a település. Az 1700-as évek elején kezdődött az újjáépítés és a betelepítés. 1748-ban Jankovich Miklós vette meg a salgói uradalmat, ez a főnemesi család lett a település életének meghatározója. Lassan haladt az újratelepítés, 1755-ben 268-an laktak itt. Többségükben jobbágyok és zsellérek, de megjelentek az iparosok, volt molnár, kovács és nem sokkal később kereskedő is.

Salgótarján igazi története 1850-ben, a barnaszén felfedezésével kezdődött. Igaz, nem ott, hanem Inászó-pusztán indult meg a szénkitermelés, de az erre épülő ipar központja Salgótarján lett. Eddig épült ki az északi bányavárosok felé tartó vasút 1867 és 71 között, majd később haladt tovább Losoncig. 1877-ben emelték fel az acélgyárat. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. 1881-es létrejötte után nem sokkal már az ország, egyben Európa legjobb nehézipari gyárai közé tartozott. 1900-ban az ország és a vasipar harmadik legnagyobb vállalatává vált, ami azt is jelentette, hogy Magyarország legkorszerűbb kohászati cége volt, egy igazi óriásvállalat, ami megvalósította a bányászat, a kohászat és a vasipar koncentrációját. A cég új korszakot nyitott az iparág történetében. 1898–1900-ban a részvénytársaság gyárai például az ország nyersvastermelésének 43,5%-át, az acélgyártás 44%-át, a hengerelt acéláru 44%-át, bányái a széntermelés 6,1%-át adták. Salgótarjánban kovácsolt kéziszerszámokat gyártottak, majd 1908-ban vasöntödét létesítettek. Itt készültek a vasipari berendezésekhez szükséges vasöntvények. A vasmű mesterei világhírűek voltak.

Salgótarján 1950-ben vált megyeközponttá, addig Balassagyarmaté volt ez a fontos tisztség. Ezekben az időkben indult meg iparának talán túlzottan is gyors felfuttatása. Megépült a síküveggyár és az üveggyapotgyár, fejlesztették a bányákat, felújították az utakat és a vasutat. Nagy lakótelepeket húztak fel. 1970-ben bezárták a bányákat. Helyébe a gépipar és a könnyűipar lépett. Megszűnt az acélgyártás is, csak a hideghengermű és a szöggyártó részlegben dolgoznak tovább. A rendszerváltás után a fejlődés és a város megmaradásának iránya nem lehetett más, mint a természet kizsákmányolásának és elpusztításának megszüntetése. Igen változatos környezetvédelmi beruházásokkal állítják vissza azt az egyensúlyt, ami ezt a nagyon szép környezetben fekvő várost és környékét újra egészségessé teszi.