Kultúra
Sziget zárónap. A csoszogásból Vegas lett
Fáradt közönség, visszafogott délután, majd Chappell Roan felrobbantotta az estét
Közben az idei Sziget gondolkodásra is késztetett. Aki hagyta magát sodródni a tömeggel, minden kanyarban talált valami újat. Kirajzolódtak a tematikus negyedek határai, a Szoho multikulturális keverőpultja, a Delta District éjszakai elektronikus „főutcája” és a Paradox, ahol mozgás, látvány és illúzió találkozott. Nem csak a térkép rendeződött át, a fesztivál vizuális látképe is. Sokan mondták, régen nem volt ilyen „szép a Sziget”. A számok is erre rímelnek, a hat nap alatt 416 ezren jöttek (kb. 5%-os növekedés a tavalyihoz képest), a kedvezményes éjszakai jegyek vásárlásának aránya pedig 40–50%-kal megugrott az előző évi számokhoz képest. Volt egy történelmi pillanat is hétfőn, a zárónapon belépett a 11 milliomodik Szitizen, aki egy örök fesztiválbelépővel gazdagodott. A díszletek mögött a főszervező, Kádár Tamás csak ennyit mondott: „jót tett a vérfrissítés” és ritkán hangzik ennyire igaznak egy PR-mondat A látogatók közt olyan világsztárt is köszönthetett a Sziget, mint Anya Taylor-Joy, Golden Globe-díjas színésznő, aki többször is megjelent a programokon.
A hétfő délutáni koncerten, a Nagyszínpadon fellépő The Last Dinner Party talán pont az a produkció volt, amire a programigazgató úgy gondolta, hogy egy friss és művészinek mondható koncert lesz, amely (elvileg) feléleszthette volna a fáradt közönséget. Ők azok a londoni indie/art‑rock csajok, akik 2024-ben robbantak be a köztudatba: Prelude to Ecstasy című debütáló albumuk azonnal az Egyesült Királyság slágerlistáinak élére került, és sorra nyerték a Rising Star Brit-díjat, valamint a BBC Sound of 2024-t. A zenéjükben ott van a barokk pop és a glamrock eleganciája, a teatralitás és a popos fogékonyság ötvözete némi Kate Bush, David Bowie, és Florence and the Machine analógiáival.
A fellépésük élőben... nos, bizonyos források szerint látványos, energikus és szcenikus volt. Az utolsó nap délutánján még a nagy ambíciók is fáradtabbnak rezonáltak. A közönség látszólag nem érezte azt a ragadós izgalmat, amit korábban, amikor egy koncert egyszerre okozott szinte már katartikus élményt és felszabadult élményt. Inkább csendes, nyújtott tapsok, mint tombolás volt a reakció
A kulturált taps után jött a könyörtelen zaj...A Refused együttes aztán a Revoluton berúgta az ajtót, a svéd hardcore-legendák, úgy csappattak, mintha még egyszer és utoljára valamit bizonyítani akarnának a közönség előtt. Dennis Lyxzén energiája felrázta a fesztiválózókat. A „New Noise”-nál a fáradt izmok emlékeztek rá, hogyan kell még egyszer igazán kiadni mindent. Ez a banda az 1990-es évek elején indult és The Shape of Punk to Come albumukkal, amellyel örökre beíródtak a zenei történelemkönyvekbe, most utolsó turnéjuk egyik állomásaként léptek fel Budapesten és elárulták a közönségnek, hogy ők még egyszer megmutatják a világnak az őszinte hangzást, aztán tényleg végleg befejezik.
Ha a Refused kirántotta a szundi gombot, a Kingfishr megfogta a pulzust a Buzz színpadon. Egy leheletnyi ír nyárvégi levezető volt, meleg dallamok, ringató refrének kíséretében.
Következett Chappell Roan fesztiválzáró bulija, ami végül mégis megmentette a fáradt estébe lassuló Szigetet. A Nagyszínpadra épített show olyan lenyűgöző volt, mintha az Addams Family-kastély elevenedett volna meg egy fényorgia közepén, tűzijáték, füst, színes háttérképek, repkedő sárkányok és jelmezek, amik már-már egy Las Vegas-i show drámaiságát idéztek fel. Mindez egy ultramagabiztos énekesnő, Chappell Roan vezetésével, aki semmit sem bízott a véletlenre.
A fiatal amerikai popikon, aki a Midwest Princess stílusával, drag- és horror-bájos extravaganciájával (mint ő maga fogalmazott: “pretty and scary” vagy épp “pretty and tacky”) már a Fallon-showban is letaglózta a közönséget, most az utolsó fesztiválestjén is mindezeket bedobta annak érdekében, hogy a közönséget újra felrázza és sikerrel járt
A színpadon hatalmas kastély-fal adta a hátteret, dinamikus fények váltakoztak, füst pamacsok lebegtek a levegőben, miközben a háttér színei vibráltak, mint egy jó adag pezsgő. Bekúszott közénk a cirkusz, ám nem bohóckodás, hanem stílusos popdrámával spékelt elegancia formájában.
Míg a közönségre előtte a lassú csoszogás volt jellemző, most ismét tomboló energia kapott szárnyra. Chappell olyan üdítően pezsgő fellépést hozott, hogy még néhány gyengébb nap után is ismét, még utoljára felvillanyozta a közönséget, és sikerült neki.
Egyszóval a fesztivál utolsó estéje, amely eleinte eléggé unalmasnak tűnt, Chappell Roan show-jával újra rituálévá vált. A kastély drámája, a konfetticunami, a füstoszlopok és ő maga: egy pop-gótikus királynő, aki eljátszotta, hogy mikor van vége, aztán ráénekelte, hogy még egy kört, még egy refrént!
Aztán elhallgattak a hangfalak, és én elindultam kifelé. A standoknál már záródtak a pénztárgépek, egy-két installációt már el kezdtek bontani. A por és a kiömlött sör ismerős és el nem téveszthető bukéja közt olyan csend volt, amiben hallatszott az elégedettség. Hat nap nevetés, ugrálás, bolond beszélgetések és hajnali dalok után bennem is maradt egy halk „köszönöm”. Ez a búcsú a Szigettől mindig lassú és szomorú, nem akarja senki sem siettetni, mert tudjuk, hogy jövőre ugyanezt az érzést keressük majd és jó eséllyel meg is találjuk.
Szitizenek! Aki már a 2026-os visszatérésre készül, figyeljen: augusztus 12-én indul az előregisztráció a korlátozott számú, kedvezményes bérletekre a hivatalos oldalon. A gyors kattintás itt egyenlő egy jövő évi „találkozunk bent”-tel. Búcsúzom a Sziget 2025 Fesztiváltól, kollégámmal Török Péter, fantasztikus fotós kollégámmal együtt.
