Kultúra
Sziget 2025. A péntek, amikor a magyar dal volt a keményebb drop
Sziget 2025. 3. nap: Kid Cudi, Pogány Induló, hőség és meglepetések
Ha egy fesztiválnapra azt mondják, hogy „ez most nem úgy fog alakulni, ahogy tervezték”, az általában vészjósló jel. A péntek mégis bebizonyította, hogy a Sziget képes a legváratlanabb körülményekből is kihozni valami emlékezeteset. A$AP Rocky már júliusban lemondta a fellépést, Michael Kiwanuka pedig az utolsó pillanatban maradt távol egészségügyi okok miatt, így a Nagyszínpadra beugró Kid Cudi és a Kooks egy kicsit váratlan zenei menüvel szolgált. Ehhez társult a magyar előadók napja, ahol a Pogány Induló, Beton.Hofi, VZS, ekhoe, Parno Graszt és Krúbi megmutatták, hogy a hazai vonal néha nagyobbat üt, mint a külföldi sztárok. A hőmérő higanyszála ugyan a csillagos ég felé tört, de a hangulat, ahogy az egy jó fesztiválhoz illik, még ennél is magasabbra kúszott.
Magyar blokk, amikor a hőség ellenére is táncra perdített a hazai előadói erő
Pogány Induló vezérletével a délután betetőztette azt a magyar napot, ami a kihívásokból zenei ünnepet csinált. A rapper nemcsak hozta a „kötelezőt”, élőben, Gucci-hátizsákban (amit annyira azért nem értek), white-label energiával egyből magával húzta a többi hazai nevet is, Beton.Hofit, Parno Grasztot, VZS-t és ekhoét egyaránt felhívta a Nagyszínpadra egy-egy közös elénekelt szám erejéig. Ezzel a közös Székelykapu előadással vált az ő miniblokkja a nap igazi főszereplőjévé, olyan közösségi, spontán flashmob feelinggel, amikor a színpad és a nézők közti fal pillanatok alatt elolvadt, ami talán 10 fokos hőmérsékletben is megtörtént volna.
Kovács a nép fülébe, mondhatnánk Pogány Induló (Szirmai Marcell) társadalmi súlyára és zenéjére. Egyre több elismerést kap, kortárs előadóként 2024-ben Fonogram- és Album Top 100 díjakkal gazdagodott, a Vagy mindent vagy semmit című albuma pedig digitális és fizikai eladások alapján is az év legnépszerűbb hazai produkciója volt. A Spotify hazai toplistán a 11. hely környékén áll, egyértelműen a streaming‑élmezőny tagjává vált
A nagyszínpadi koncertje a pozicionálás művészete volt, percek alatt alakította át a teljes nézőteret egy közösségi, zenevezérelt térképpé: „Alakítsátok a kört” utasította közönséget, Pogány Induló egyik védjegye, amit a rajongók már messziről sejtenek, a gyanútlan turisták pedig először csak értetlenkedve néznek, az a pillanat, amikor a koncert közepén széles vigyorral a mikrofonba mondja: „Na, akkor most csináljunk egy kört!”
Aztán jön a fesztiválfizika törvénye, a közönség kettéválik, mint a Vörös-tenger, középen tátong egy üres tér, amit azonnal birtokba vesznek a legbátrabbak. Itt aztán mindenki kedvére rugdoshatja a port, lökdösődhet barátságosan, és ugrálhat a ritmusra, valahol a pogo, a szinkrontánc és a „nagymamám régi perzsaszőnyegén nem szabad ugrálni” tilalmának teljes tagadása között. A külföldiek először csak pislognak, aztán hamar rájönnek, hogy ez nem egy magyar néptánc, de garantáltan benne van a Sziget Top 10 „Ezt nekem is ki kell próbálnom” élményében.
Az esti órákban Krúbi a Revolut sátorban folytatta a magyar hagyományt. Megragadta a mikrofont és persze a figyelmet, egy olyan produkcióval, ami egyszerre volt dal, performansz és közéleti tükör.
Amikor kiderült, hogy Michael Kiwanuka egészségügyi okokból nem tud színpadra lépni, és a Nagyszínpadra beugróként a The Kooks érkezik, sokan azt hittük, hogy ez egy igazi katarzis lesz, brit indie-himnuszok, jó adag nosztalgia, és egy kis táncolós extázis a porfelhőben. Nos… a valóság inkább olyan volt, mint amikor a kedvenc régi kazettáját újra előveszi, és rájön, hogy a magnófej már nem forog úgy, mint régen.
Pedig a sztori mesébe illő, a band 2004-ben alakult Brightonban, még diákként találkozott Luke Pritchard, Hugh Harris és a többiek, és három hónap múlva már Virgin-lemezszerződésük volt. A 2006-os debüt, az Inside In/Inside Out minden brit házibuli kötelező tartozéka lett, Naive, She Moves in Her Own Way, Ooh La, ezek nélkül a brit indie aranykora nem is létezhetne. A lemezből ötös platina lett, ami még Nagy-Britanniában sem mindennapi. Aztán jött a Konk (2008), kicsit rockosabban, kicsit felnőttesebben, és bár Luke Pritchard a hirtelen jött sztárság pszichológiai nyomásáról sokat beszélt, mára apaként és zenészként is kiegyensúlyozottabb, tudatosabb lett.
És hogy mi történt tegnap este? A Nagyszínpadon ott állt a The Kooks, a setlistben a slágerek rendben voltak, a Naive még meg is mozgatta a közönséget, de valahogy nem pattant ki a szikra. A színpad túl nagy volt hozzájuk, mintha egy brit klubkoncertet próbáltak volna felskálázni fesztiválméretre, de az átalakított tér elvesztette az intimitását és az erejét. A Szigeten az ember életérzést van előtérben, most viszont inkább egy nosztalgikus képeslapot kaptunk Brightonból. Ez az este újra bebizonyította: egy A-listás zenekar beugrása önmagában nem garancia semmire. A varázslathoz nem csak a dalok kellenek, hanem az a bizonyos, megfoghatatlan fesztiválpillanat, amit másnap reggel is úgy viszünk magunkkal, mint egy elcsent söröspoharat.
Francia énekesnő? Az nem volt, de a francia Radix igen!
Ha a harmadik nap hallgatósága után azt gondoltuk, mindent hallottunk már, akkor jött egy francia Radix nevű zenekar, akik egyszerűen lefordították nekünk az avantgárd élményt. Hogy ki ők? Itt az internetes förgetegben alig van róluk információ, mintha old school underground költők egy improvizációs kollektívája szegezte volna ránk a mikrofont.
Annyit tudtam róluk, 2024 áprilisában hozták ki a RONCE lemezüket szerény, de alapos creditsorolással. A Radix maga így definiálja magát: „inspirációt merítünk a kaukázusi népzenéből, amelyet spontán, drámai, virtuóz formában dolgozunk fel, vad ritmusok és táncparkett‑esztétika keveredik swoop‑olt folk‑témákkal”. A céljuk egy olyan szonikai pokol‑magaslat létrehozása, ahol az archaikus dallamok egy berlini squat rave‑klub légkörébe csapódnak.
Ott a Buzz színpadon, az estfényben, megérkezett ez az etnikus-ambient tánchullám. A zenei struktúrájukat nem dalfolyam, inkább 8-10 perces, pszichedelikus életpillanatok jellemzik, melyek közben a közönség úgy érezte (velem együtt), hogy egyszerre középkori liturgiában és techno-ritmusban is jelen van. A flött varázslatosan oldotta meg a levegő vibrálását, a cselló mélységi bőgése elvonta a figyelmet a napi zajról, miközben a beat egyszerűen feloldódott a minimal elektronikai alapban. Belső zenei élmény volt ez, nem stadion-effekt. A Buzz színpadon a Radix atmoszférája beépült a közönség lelkébe.
És akkor jöjjön az est fénypontja. A$AP Rocky helyére beugrani a Sziget főidős Nagyszínpadán olyan, mint egy óceánjáró kapitányának hirtelen egy vihar közepén átvenni az irányítást. Kid Cudi vállalta ezt a kihívást. A clevelandi származású rapper, producer és színész hozta magával mindazt a kreatív csomagot, amiért a hiphop és az alternatív rap metszéspontján évek óta rajonganak: mélyen személyes dalszövegek, pszichedelikus lüktetés, és az a jellegzetes, kissé melankolikus flow, amivel még a legszikrázóbb fesztiválfények között is képes elzsibbasztani az ember gondolatait.
A péntek esti közönség azonban vegyes energiával fogadta, sokan A$AP Rocky pörgős, trap-orientált show-jára érkeztek, így a lassabb, meditatív Cudi-világ első félórája inkább zsongásba, mint tombolásba torkollt. Kid Cudi viszont nem adta fel, többször is próbált közvetlen kapcsolatot teremteni, poénokkal, közönségmozgató felszólításokkal és személyes sztorikkal.
Aztán eljött az a pár szám, a Day ’n’ Nite, Pursuit of Happiness vagy a Memories, amikor a hullámhossz végre egymásra talált. A tömeg egyszerre mozdult, mintha hirtelen mindenki megtalálta volna azt a közös, lüktető amplitúdót, ahol Cudi szövegei és a fesztiválhangulat összeér. Ezekben a pillanatokban a koncert valóban fő fellépőhöz méltó élménnyé vált, és aki nyitott szívvel állt ott, annak az este végére Cudi zenéje és előadása a fesztivál emlékkönyv legjobb lapjai közé került. Összességében egy profi, ízig-vérig amerikai produkció volt ez, ami nem mindig találkozott maradéktalanul a közönség elvárásaival, de a csúcspontoknál bizonyította, miért van még mindig helye a hiphop-univerzum első vonalában.
Ha a harmadik nap bemutatott három szakasza (headliner-lemondások pótlása, magyar zenei ünnep, francia futurizmus) már egy ilyen izgalmas ívet adott, képzeljük el, mi jön holnap? Újabb nemzetközi előadók, újabb zenei univerzum és igen, mi is ott leszünk.
