Egy fiktív metropolisz nyitotta meg kapuit a Hajógyári-szigeten!

Idén nem egyszerűen fesztivál van. Hanem egy város. Tényleg. Úgy hívják: Sziget-város, saját negyedekkel, saját hangulattal, saját szabadságfokkal. Minden zenei stílusnak van otthona, minden élethelyzetre van válasz, és minden fesztiválozó – itt „Szitizen” – beleköltözhet egy hétre abba az énbe, akinek mindig is lennie kellett volna.

A bejáratnál már a Szabadság Katedrálisa fogad: egy négyszintes installáció, amit ha megmászunk, belátjuk az egész fesztivált. És akkor hirtelen leesik: ez nem egy rakás színpad meg bódé, hanem egy párhuzamos univerzum. Van itt Central Park, Delta District, SZOHO, meg egy teljesen elborult negyed, amit csak úgy hívnak: Paradox. Ha nem látják, el se hiszik.

A Central Park a nagyágyúk terepe, itt dübörög majd Charli XCX, Shawn Mendes, Post Malone, meg a hazaiak közül Pogány Induló és a Napfonat. A közönség már most is, a nyitónapon, is vibrál, mint egy szénszavas energiaital, amit a naplemente előtt kortyoltak el. A sör habzik, a fű zöld (még), és a színpadon olyan lézershow vár majd minket, hogy páran azt fogják hinni, teleport kapu nyílt a jövőbe.

A SZOHO negyed a hipszterbirodalom, de a legjobb értelemben. Tetoválók, spoken word, magyar zenekarok és egy deszkapálya, amit akkor is körbenézünk, ha amúgy egyensúlyzavarosak vagyunk. A dropYard színpadon ma délután olyan lesz a hangulat, mintha egy londoni klubközönség teleportált volna ide: grime, hip-hop, meg egy francia MC, aki úgy reppel, hogy a por is táncba kezd. A The Buzz színpadon pedig a magyar feltörekvők szólnak, olyan is lesz köztük, aki csak egy kazettás magnóval kezdte pár éve, most meg tömeg skandálja a nevét.

A legnagyobb meglepetés viszont a Paradox lett. Ez nem zenei helyszín, hanem élményzóna vagy inkább alternatív dimenzió. Akrobaták, repülő balerinák, UV-festett gólyalábasok, és olyan előadások, amikről nem tudjuk, álmodtuk-e vagy tényleg megtörtént. Emlékszem tavaly este kilenc után konkrétan valaki egy óriás buborék belsejéből hegedült és mindenki zokogott a gyönyörtől. Igen, ez is Sziget.

És ha úgy érzi, hogy a basszus agyonverné, van hová visszavonulni. Az Északi zóna maga a chill mennyország. Függőágyak, art workshopok, lecsendesedős beszélgetések, pszichológusok, queer programok, drag show-k. Minden van, amire nem is gondolt, hogy szüksége lehet, aztán rájön, hogy de, pont ez hiányzott eddig.

És mit fogunk enni? Hát, amit csak akarunk. A gasztrósorok idén tényleg világszínvonalúak. Mexikói tacótól a magyar lángosig, vegán mindenmentes tálaktól a csípős ramenig. És a sör – képzelje el – nem lett drágább a tavalyihoz képest. Ráadásul naponta van egy „budget ajánlat”, amit akkor is meg tud venni, ha már a harmadik napon túl mélyen nyúlt a zsebébe. Az Aperol Island of Joy pedig új kedvenc hely lesz, nem csak az ital miatt, hanem mert este a Kamrad élőben lenyomja a Be Mine-t, és akkor azt fogjuk hinni, hogy el is fogunk repülni.

És egy dolgot muszáj kiemelni! figyelnek ránk. Tényleg. Ha elfárad, leül. Ha el van veszve, segítenek. Van help pont, van csendes zóna, van mentálhigiénés központ, van kiút, ha túl sok lett minden. A Sziget ma már nem csak buli, hanem közösség is.

Szóval igen, elkezdődött. És bár csak pár óra múlva fogok belépni, már érzem: megint máshogy fogok kijönni. Emberibben. Kicsit porosabban. De valahogy… teljesebben.